Az Eiffel-torony a világ egyik legismertebb építménye, a sziluettje örökre összeforrt Párizs városával. Pedig eredetileg nem is oda szánták. Gustave Eiffel, a torony megálmodója 1888-ban Barcelona városánál házalt a tervekkel, abban az évben ugyanis ott rendezték a világkiállítást, ami akkoriban óriási eseménynek számított, a rendező városnak muszáj volt valami hatalmas szenzációval előállni.

A barcelonai városvezetés azonban hosszas viták után visszadobta az Eiffel-torony terveit, az indoklás az volt, hogy az építkezés túl drága lenne, a torony pedig nem illene bele a város látképébe. Voltak, akik nem finomkodtak ennyire, és kimondták, hogy a torony bizony úgy ronda, ahogy van.

Eiffel nem adta fel, és a következő évi világkiállítás házigazdájánál kopogtatott; ez volt Párizs. Az építészek, és a művészek közössége már az előtt tiltakozott a torony ellen, hogy a döntéshozók látták volna a terveket. A fő érvük az volt, hogy nehogy már egy olyan attrakció legyen a város fő nevezetessége, amit a spanyolok kidobtak. A párizsi városvezetés azonban meglátta a reklámértéket a világ akkori legmagasabb építményében, rábólintottak a tervekre, és 1889-re el is készült a torony. Akkor még az volt a terv, hogy a világkiállítás után lebontják, de időközben kiderült, hogy a torony tetejére szerelt rádióantenna sosem látott hatékonyságú kommunikációs állomássá teszi a tornyot, így a hadsereg számára nagyon hasznos turistalátványosság végül megmaradt.

Aztán az emberek is megszerették. Mostanában évi 6-7 millió ember mássza meg, vagy liftezik fel a tetejére.