Ki ne emlékezne arra a pillanatra, amikor először a füléhez tartott egy kagylót, és meghallotta benne a tenger zúgását? Gyerekként azt gondolhattuk, egy egész óceán hangjait képes valahogy a kagyló háza magába zárni, pedig a valóság ennél jóval hétköznapibb és földhözragadtabb.

Amit a kagylóban hall, az ugyanis valójában nem a tenger hangja. Hanem olyan környezeti zaj, ami körülvesz minket, sőt, bennünk is megvan, de normális esetben nem halljuk, mert túl halk. Ahhoz, hogy ezt a hangot felerősítsük, tisztán hallhatóvá tegyük, szükségünk van egy rezonátorra.

Erre az egyik legegyszerűbb módszer, ha az ajkaival Ó betűt formáz és az ujjával megütögeti az arcát, vagy a torkát. Egy hangot fog hallani, ami változik is azáltal, ha az Ó formáját változtatja. Ilyesmire gondolunk:

A videón látható ember a száját úgy használta, mint egy Helmholtz-rezonátort, amiben hang keletkezik azáltal, ahogy a levegő vibrál egy nyitott üregben. És ahogy a rezonanciát elősegítő üreg mérete változik, úgy lehet más és más hangtartományokat kicsalogatni belőle.

De visszatérve a kagylóra: azért halljuk benne ezeket a hangokat, mert annak kemény anyaga és gömbölyded üregei kiválóan alkalmasak arra, hogy felerősítsék és visszaverjék a hangot. A környezeti zajok – ahogy a levegő átjárja a kagylót, ahogy a vér áramlik a fejünkben, vagy akár a szomszéd szobában zajló beszélgetés – mind visszhangzik a kagyló üregeiben, felerősödik általa és tisztán hallhatóvá válik számunkra. És persze a kagyló méretétől függően ez is változik.

Merő véletlen, hogy minden kagyló hangja kicsit olyan, mint a tengeré. Tulajdonképpen bármilyen Helmholtz-rezonátorral ehhez hasonló hatást érhet el, akár a tengerből származik az, akár nem. Próbálja ki: tartson egy üres poharat a füléhez, vagy egyszerűen formáljon csészét a tenyeréből, és fedje le vele a füleit. Majdnem ugyanolyan hangot fog hallani, mint ami a kagylóból kiszűrődik.