A Colditz, vagy hivatalos nevén Oflag IV-C fogolytábor a második világháború leghíresebb náci hadifogolytábora volt. A tábor nem is igazán jó szó rá, hiszen egy gyönyörű középkori kastélyban rendezték be. A lakói is ehhez méltóak voltak, csak a legértékesebb hadifoglyokat tartották itt a németek, jellemzően az ellenséges seregek foglyul ejtett tisztjeit. Colditzból sokan próbáltak megszökni; hat év alatt összesen 16 embernek sikerült kijutnia a falak közül.

A legemlékezetesebb, sokáig legendának tartott szökési kísérletet azonban nem koronázta siker – már ha nem tekintjük annak, hogy valószínűleg pokoli módon sikerült vele felidegesíteni a nácikat.

1940 végén harminc brit tiszt, Airey Neave főhadnagy vezetésével, több hónap megfeszített munka után készen állt a szökésre. Az elmúlt több mint fél évet azzal töltötték, hogy felváltva dolgozva, feltűnés nélkül, a kastély egyik pincéjéből alagutat ássanak a szabadba. Ez meglehetősen heroikus munka volt, tekintve, hogy a kastélynak csak a külső falai több mint két méter vastagok voltak. Egyébként pedig egy szirtre építették, 75 méteres magasságban a Mulde folyó fölé, tehát az alagútfúrás akkor is elég reménytelen feladat lett volna, ha jól csinálják.

A britek nem jól csinálták. Állítólag egy rosszul nézett iránytű volt a hiba gyökere, mindenesetre a foglyok hónapokon keresztül rossz irányba ásták az alagutat. A nagy szökés éjszakáján nem a szabadban bukkantak ki, hanem a kastély borospincéjébe, a tábor vezetője, a német Gerhard Friedrich Prawitt ezredes privát borgyűjteményének kellős közepébe. A tisztektől a hónapokig tartó ásás sikertelensége a reményt talán elvette, de a humorérzéket nem: ha már ott voltak, megitták az ezredes mind a 137 üveg féltve őrzött, értékes borritkaságát, akkurátusan belepisiltek az összes üvegbe, majd angolosan távoztak, vissza a celláikba. Ez a harmincfős, szökésre kész csapattal számolva fejenként több mint négy üveg bort jelentett. Hogy az ezredes mit szólt, amikor szembesült azzal, hogy mi történt a borával, arról már nem szól a fáma.

A történetet Michael Booker amerikai történész jegyezte fel, és egészen a hetvenes évekig katonalegendának tartották. Ekkor azonban Elisabeth Prawitt, a német ezredes özvegye megerősítette, hogy valóban megtörtént a dolog, igaz, nem a férjével, hanem Edgar Glaesche tábornokkal, a kastély előző vezetőjével (Prawitt egyébként csak 1943 elején lett tábor parancsnoka, ami alátámasztja az özvegy verzióját).

Neave főhadnagynak egyébként két évvel később sikerült megszöknie. A módszere kevésbé volt melós, de jóval kockázatosabb: szerzett a mosodából egy német tiszti egyenruhát, és azt felöltve egyszerűen kisétált a kapun.