Nyilván mindenki evett már életében csipszet (egészségfetisiszták nyers sárgarépát), és megvan az az élmény, amikor ráharap az ember, és a krumpliszirom hangos roppanással megadja magát. Na de abba belegondolt már, valaha hogy mitől van ilyen nagy hangja? Eláruljuk.

Igen, pontosan ugyanaz kicsiben, amit a vadászrepülők okoznak, amikor elérik az óránként 1236 kilométeres sebességet. Ilyenkor történik az, hogy a hanghullámok (amelyeknek pontosan ennyi a terjedési sebességük levegőben) összetorlódnak, és lökéshullám jön létre belőlük. Jó, jó, de az ember szájában aránylag ritkán halad egy vadászrepülő sebességével az étel, gondolhatnánk. Ez igaz is, kivéve azt a jelenséget, amikor a ropogós falatok megrepednek.

Tulajdonképpen magának a ropogósságnak az a definíciója, hogy olyan az anyag struktúrája, hogy erő hatására egy ideig ellenáll, aztán nagyon hirtelen reped meg. A repedés 340 méter/másodperc sebességgel halad, ami pont a hangsebesség, az apró hanghullámok összetorlódnak, és RECCS. Az evolúció egyébként úgy rendezte, hogy ezt a hangot a frissességgel kapcsoljuk össze, azt pedig a biztosan egészséges, tápláló étel képzetével, amiből jó ha minél többet fogyasztunk, amíg van. Ez az egyik pszichológiai oka annak, hogy olyan nehéz egy szem csipszet megenni, és utána abbahagyni: az evolúciós ösztön rossz felé asszociál, és erőlteti, hogy együk, míg ki nem ürül a zacskó.

A University of Leicester egyetem kutatói kiszámolták azt is, hogy egy összeroppanó csipszdarab hangrobbanásának mennyi az ereje: 8.37 * 10^-10 newton. Ez nem túl sok, a brit tudósok azzal érzékeltették a nagyságrendjét, hogy 29 millió embernek kellene egyszerre rágnia, katonás ütemben, hogy az összeadódó lökéshullám felborítson egy üres müzlisdobozt.