Népszerű városi legenda, hogy a Coca Cola népszerű üdítőitalát a nácik fejlesztették ki a második világháború alatt, amikor hadban álltak az USA-val, és ezért nem tudtak kólát beszerezni, de mindenképpen szerettek volna valami hasonlót kínálni a német népnek. A sztoriban van is némi igazság, de a valódi történet ennél kicsit csavarosabb.

A második világháború előtti évtizedekben a Coca-Cola még abszolút nem volt az a világszerte ismert és sikeres márka, mint ma. Az egyetlen igazi nemzetközi sikerét a németországi terjeszkedés jelentette, itt 1939-ben, a világháború kitörése előtt 43 palackozóüzeme volt a cégnek, a németek pedig imádták a kólát. Aztán a háború alaposan összekuszálta a dolgokat. A német leányvállalat élére még 1938-ban új vezér, bizonyos Max Keith került, akinek hamar komoly gondokat kezdett okozni a kereskedelmi embargó, és a kólaszirup-utánpótlás elakadása.

1941-re addig romlott a helyzet, hogy muszáj volt új üdítőitalt kitalálni a kóla nélkül maradt népnek. Ezt a törekvést a náci vezetés is támogatta, ezzel is meg akarták mutatni, hogy a németeket nem rázza meg az, ha nem kapnak az amerikaiaktól kólát, ki tudnak találni jobbat maguknak. A Fanta név a német fantasie, azaz fantázia szóból jött, és elég találó is volt, a német Coca-Cola vegykonyhájában a szakemberek fantáziáját eléggé meg kellett erőltetni, hogy kitaláljanak valamit, ami a szűkös erőforrások mellett is gyártható nagy mennyiségben.

A Fanta eredetileg mindenféle élelmiszeripari maradékokból készült, felhasználták benne a tejipari melléktermék tejsavót, illetve különféle gyümölcslék, borok készítésekor a préselés után visszamaradó rostos anyagokat. A Fantának nem volt meghatározott íze, mindig olyan ízű volt, amilyen gyümölcsöt éppen sikerült Olaszországból beszerezni. És az egész végül kapott 3,5%-nyi répacukrot, hogy édes legyen. Ez vitte sikerre, ugyanis Németországban a háború előrehaladtával egyre nagyobb hiánycikk lett a cukor, az emberek gyakorlatilag Fantával főztek minden olyasmit, amit cukorral kellene, mert sokkal egyszerűbb volt beszerezni.

A háború után a Coca-Cola azonnal beszüntette a náci korszakra emlékeztető Fanta gyártását, és csak 1955-ben vezette be újra a piacra óvatosan, csak Európában, a máig ismert narancsízű kivitelben. Amerikában is próbálkoztak vele, de csúnyán megbukott, a nyolcvanas években be is szüntették a forgalmazását, és megtartották nemzetközi márkának. Végül 2001-ben támadt fel a Fanta Amerikában, de bármilyen reklámkampánnyal is támogatták, a mai napig éppen csak be tud férni a 10 legkedveltebb üdítőmárka közé. Világszerte viszont azóta is hódít, Japánban különösen imádják, ott több mint 70 féle ízben kapható.

De vajon náci volt Max Keith, és a háború alatt a német Coca-Cola? Erről megoszlanak a történészi vélemények, annak ellenére, hogy a háború után Keith ellen alapos vizsgálat folyt, és végül minden vád alól felmentették. Az tény, hogy Keith nem lépett be a náci pártba, és hogy a háború után a cég nyereségét egy az egyben átadta az amerikai központnak. De az is, hogy a cég valamilyen szinten kollaborált a nácikkal, akik a Fantát a hivatalos propaganda részévé tették. Keith hivatalos céges ünnepségeket szervezett a Führer tiszteletére, és rendszeresen teleplakátolta a hirdetéseivel a náci nagygyűléseket. A cég és a Harmadik Birodalom furcsa szimbiózisban élt, mindkettőnek szüksége volt a másikra.

Az interneten keringő, horogkeresztes Coca-Cola reklám-kulcstartónak mindehhez semmi köze, az még 1925-ből származik, amikor a szvasztika szimbólumának még csak az eredeti, nácizmus előtti jelentése volt ismert: a hinduizmusban és a buddhizmusban a jó szerencse jelképének tartják.