Napi 1 dollár, HIV, bűnözés és mocsok
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
A Mathare-völgy alig néhány kilométerre a kenyai főváros, Nairobi mellett terül el, a Mathare-folyó völgyében: a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében alig 7-8 négyzetkilométeren zsúfolódik össze 600-700 ezer ember. Közülük 200 ezren iskolás korú gyerekek, akik sose fogják megtudni, milyen rendszeresen meleg ételt enni, iskolába járni vagy folyó vízben fürdeni, és sose kapnak rendes oktatást, se alapvető orvosi ellátást.
Az itteniek rozsdás bádogból és sárból tapasztott kunyhókban laknak; ezeknek az alapterülete alig 5-6 négyzetméter, de a lakók napi egydolláros keresetének nagy része a bérleti díjra megy el. A kunyhókban gyakran nincsenek ágyak, de nehezen is férnének el ott, ahol hatan laknak egy szobában, mert a másikban a kecskéket tartják. Akik ide születtek, jó eséllyel itt is fognak meghalni: a lakók többségének esélye sincs kijutnia a nyomornegyedből. Másnak viszont nem tanácsos ide jönnie, mert a Mathare-völgy minden országban előkelő helyen szerepel a „ne menjen ide, ha kedves az élete” listákon.
A nyomornegyedben nincs se elektromosság, se vízvezeték. A fúrt kutakból nyert mocskos vizet isszák; ezzel főznek, ebben mosnak. Képzelhetik, milyen íze lehet ennek ott, ahol elfogadott dolog a repülő vécé. Ez a bilit helyettesítő üres nejlonzacskó, amit használat után Nairobi folyójába hajítanak – innen nyeri a telep lakossága a vízkészletét. A gasztronómia nem létező fogalom: van valamennyi piaci áruforgalom, de a lakók többsége azt eszi, amit talál, és ami ehetőnek tűnik.
De miből lehet itt megélni? Egyesek alapszolgáltatásokat nyújtanak: a piacon banánt és zöüldségeket árulnak, ruhaneműt mosnak a retkes vízben, vagy ruhát varrnak a rongyokból. A nők többsége prostitúcióból él; más lehetőségük nincs a túlélésre, és nem engedhetik meg maguknak a luxust, hogy ne gondoljanak arra, hogy a környéken minden harmadik felnőtt HIV-pozitív.
A nemi betegségek terjedése nemcsak közegészségügyi, hanem társadalmi probléma is. Az AIDS-es szülők gyerekeiről senki nem gondoskodik, Afrikában ugyanis nem megszokott, hogy a férfiak más gyerekét neveljék föl. A segélyszolgálatok próbálnak új otthont találni az elárvult gyerekeknek, de nem sok sikerrel. A völgyben élő gyerekek körében igen magas az alultápláltak aránya, terjed a kolera, a tífusz, a malária, gyakoriak a fertőzéses és gyermekbénulásos esetek. A felnőttkort megérőkből bűnöző vagy drogdíler lesz – vagy illegális szeszfőző.
Az akkumulátorsavtól ilyen finom
A kenyai nyomornegyedekben a fiatalok és idősebbek egyaránt szívesen isszák a csanga nevű szeszes italt, amit 2010 óta félig-meddig legálisan lehet főzni az országban. Egy pohár 50 százalék alkoholtartalmú házicsanga 15 amerikai centbe kerül, de a májgyilkos, sejtmérgező metanolból is rengeteg van benne. Ha a kukoricából és cirokból készült, hetekig érlelt változatot fogyasztjuk, valószínűleg túléljük, de a gyors érlelésű löttyök akár vakságot vagy halált is okozhatnak.
A főzők ugyanis gyakran ütik fel a csangát a helyi halottasházakból kilopott vegyszerekkel, repülőgép-üzemanyagokkal vagy akkumulátorsavval. A vegyszerekkel felütött italok ízén nem érződik az utókezelés, viszont sokkal gyorsabban elkészül, mint az érlelt csanga, így jövedelmezőbb az árusítása. Aki meg issza, vakuljon meg.
A Mathare-völgy helyzete nem egyedülálló Kenyában. Ugyancsak a fővároshoz közel található a másfél négyzetkilométeres Kibera is, ahol szintén több százezren élnek, de a mathareinél is rosszabb körülmények között. Az ürüléktakarításon kívül szinte nincs is munka, a lakosság egyötöde HIV-fertőzött, de a kormányzat nem vesz tudomást a nyomornegyedről, így a helyieket önjelölt kuruzslók kezelik, és ők sem kapnak orvosi ellátást.
A helyzeten csak átfogó reformokkal, infrastrukturális fejlesztésekkel, illetve az állami újraelosztás átalakításával lehetne változtatni. Ez a kenyai törvényhozók dolga lenne – akik egyébként a szakmájukban sehol a világon nem kapnak magasabb fizetést, mint Nairobiban. Az ENSZ-jelentések szerint világszerte egymilliárd ember él nyomornegyedekben, és ez a szám tizenöt éven belül akár meg is duplázódhat.