Mik azok a fura fények, amiket csukott szemmel látunk?
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy sötét szobában behunyjuk a szemünket. Nem teljes sötétséget látunk, hanem furcsa fényjelenségeket a sötét háttér előtt. Egyesek apró, csillagszerű fénypontokat látnak, mások bonyolultabb, kékes-lilás alakzatokat, és a mintázatok egyre bonyolultabbak lesznek az idő múlásával. De mi okozza ezeket?
A jelenséget foszfénnek hívják; a név a görög phos (fény) és a phainen (megmutatni) szavak összevonásából ered. A különös fénylátás azért lép fel, mert a látórendszer működése sosem áll le. Ha csukva van a szemünk, ha nem jutnak fotonok a retinába, vagy ha alszunk, a neuronok akkor is folyamatosan tüzelnek.
A foszfén akkor is felléphet, ha beverjük a fejünket (innen jön a „csillagokat látni” mondás), vagy csukott szemmel megdörzsöljük a szemhéjunkat. Isaac Newton még az önpusztítástól sem riadt vissza, hogy alaposabban tanulmányozza a jelenséget: a jegyzeteiben megemlített egy kísérletet, amikor egy hajtűt döfött a szeme és a szemgolyója közé, majd részletes leírást készített az így látott mintáktól. Ezeket olyankor is láthatjuk, ha túl hirtelen állunk fel és leesik a vérnyomásunk, meditálunk, vagy hallucinogént kábítószert használunk.
A kérdés megfordítva még érdekesebb: ugyan miért ne látnánk valamit, ha becsukjuk a szemünket? Elvégre a szemhéjből sugárzó infravörös tartomány, vagyis a hő úgy egymilliószor több energiát hordoz, mint a pupillákra eső, látható fény. Ennek alapján csukott szemmel sokkal erősebb fényeket kéne látnunk, mint nyitottal – vagy nem? Ha becsukta már a szemét, tudja, hogy nem. Kész szerencse, hogy az infravörös fotonoknak nincs elég elektromágneses energiája, hogy a retina észlelje őket, mert úgy talán egy rövid szunyókálástól is megvakulnánk.