Az oroszországi szövetségi autópálya-hálózat több tízezer kilométer hosszú, és a hatalmas ország szinte minden távoli sarkába el lehet jutni rajta. Legalábbis a térkép ezt mutatja. A valóság kicsit árnyaltabb, főleg a Szibéria zord tájait átvágó, hivatalosan autópályának nevezett utakkal kapcsolatban. Ezeken a vidékeken már maga az építkezés is brutális volt – az R504-es autópálya nem hivatalos beceneve például azért lett a Csontok útja, mert a gulágról kivezényelt és szó szerint halálra dolgoztatott kényszermunkásokat simán beletemették az út alapjaiba. Egyszerűbb volt, mint a kőkeményre fagyott földben sírt ásni nekik.

Viszont ezen az úton legalább tudnak haladni az autók. Nem úgy, mint a leghírhedtebb orosz autópályán, az A360-ason, ami Jakutföldet köti össze Szkovorogyino városával, a Bajkál–Amur-vasútvonal egyik fontos állomásával. A sztráda építése 1925-ben kezdődött, és negyven évig tartott. Aszfaltot mondjuk nem tettek rá, de Szibériában a földutat is lehet hivatalosan autópályának hívni. Télen, amikor Jakutföldön mínusz 40 fok az átlaghőmérséklet, a föld betonkeménnyé fagy, és nagyjából 70 kilométeres tempóval lehet haladni rajta (ennyi a hivatalos sebességkorlátozás is). Viszont nyáron, amikor felenged a talaj, és ráesik egy kis eső, nos, akkor készülnek ilyen fotók:

És ezt képzeljék el 1200 kilométer hosszan, nagyrészt teljesen lakatlan vidéken keresztül. 2006-ban egy hirtelen esőzés után napokra a sárban ragadt több száz jármű az autópályán, voltak olyan autók is, amiket egyszerűen elnyelt a mocsár. Az orosz hatóságok ekkor határozták el, hogy végre lebetonozzák az utat, ami 2014-ben nagyrészt meg is történt. Azóta már csak az a probléma az A360-assal, hogy keresztezi a Léna folyót, és híd építésére sosem volt pénz. Itt komp szállítja át a túloldalra a járműveket, kivéve, ha épp zajlik a jég, mert akkor semmi.