Az ananász eredetileg Dél-Amerikából származik, de hamar eljutott Közép-Amerikába is, ahol a maják és az aztékok előszeretettel fogyasztották. Az európaiak akkor ismerték meg, amikor Kolumbusz egy karibi szigetről hazavitt néhány ládával a spanyol királyi családnak. Az arisztokrácia imádta az új, egzotikus gyümölcsöt, és bár erősen próbálkoztak a termesztésével, egészen az 1700-as évekig nem sikerült reprodukálni a melegházakban azt a hőmérsékletet és páratartalmat, amit az ananász szeret.

Ritkaságának és különlegességének megfelelően az ananász borzalmasan drága volt, és hamarosan a gazdagság és a hatalom szimbóluma lett, a legelitebb státusszimbólum. Még Amerikában is, ahová pedig a Karib-tengerről nem volt annyira problémás a szállítás, mint az óhazába. Korabeli beszámolók szerint Angliában 5000 mai fontnak, az amerikai kolóniákon 8000 mai dollárnak felelt meg egyetlen darab ananász ára – mindkettő bő kétmillió forintot jelent. A gazdagok általában nagyobb összejövetelekre, ünnepekre vettek ananászt, és nem is ették meg (csak amikor már kezdett megerjedni és szaga lett), hanem a gazdagságukat illusztráló dekorációként mutogatták. Élelmes kereskedők kevésbé dúsgazdag, de villantani igyekvő kliensek számára az ananászkölcsönzést is lehetővé tették, a gyümölcsöt egy-egy napra lehetett kibérelni, hogy nagyobb partikon a lakás díszeként irigykedhessenek rá a vendégek.

Az ananász aranykora egészen az 1900-as évekig tartott, amikor egy amerikai üzletember, James Dole végre megtalálta azt a helyet, ahol ipari méretekben termeszthet ananászt: Hawaii szigetét. Dole farmjai egy időben a világ ananásztermelésének háromnegyedét adták, ebből nőtt ki a mai amerikai élelmiszer-ipari óriás, a Dole Food Company.

Bónusz mini-maistanultamvalamit: előfordult már önnel is, hogy igazi, friss ananászt (nem cukros lében úszó konzervet) evett, és kisebesedett a nyelve, mintha dörzspapírral ment volna végig rajta? Nyugodjon meg, nincs ananászallergiája, csak sikerült a gyümölcsben található bromelain nevű enzimmel összefutnia. Ez az enzim lebontja a fehérjéket – ezért olyan jó húspuhító adalék sütés-főzéshez az ananász! –, vagyis gyakorlatilag az történt, hogy evés közben az ananász is elkezdte megemészteni önt. Szerencsére a gyomorsav elpusztítja a bromelaint, szóval az nem tud lyukat marni a hasába.