A római vécékultúra sötét (és büdös) titkai
Ha valaki hallott már az ókori Róma fürdőkultúrájáról, nyilván azt hiszi, hogy akkoriban sokat adtak a személyi higiéniára (v. ö.: mit adtak nekünk a rómaiak?). Ennek van is némi valóságalapja, ugyanakkor az is igaz, hogy olyan gusztustalanságokat is megengedtek maguknak, amiktől még azoknak is felfordul a gyomra, akik kelet-ázsiai nyilvános vécékben guggoltak már földbe vájt emésztőgödör fölött, miközben egy rúdba kapaszkodva végezték a dolgukat.
Az ókori görögök még kavics- és agyagdarabkákkal intézték a tisztálkodást; ilyenkor tanuljuk meg igazán értékelni a modern világ luxusát, a vécépapírt. A rómaiak már kifinomultabbak voltak a görögöknél, de a vécépapírra még nekik se futotta - ehelyett egy hosszú botra tűzött szivacsdarabot használtak az ürítés utáni tisztálkodáshoz. A többes szám itt nemcsak a római népre vonatkozik úgy általában, hanem a szűkebb közösségekre is, mert
Amikor használaton kívül volt, a szivacsdarabot egy tengervízzel teli edényben áztatták a fürdőszobákban. A régészek több ókori római illemhely maradványainál is találtak hatalmas márványtáblákat, amikbe egymástól egyenlő távolságra lyukakat vájtak: ezek voltak a korabeli vécéülőkék. És ezeket nem választották el egymástól.
Képzeljék el, ahogy két római találkozik egy nyilvános vécében, feltelepszenek a márványülőkére, odabiccentenek egymásnak, megbeszélik a napi híreket, miközben könnyítenek magukon, aztán a végén körbeadogatják a szivacsos botot. Értik már, mennyit nyertünk a fertőtlenített nyilvános vécékkel, a zárható vécékabinokkal, és minden idők legnagyszerűbb találmányával, a vécépapírral? Innen nézve már nem is tűnik hülyeségnek a japánok digitális vécédeszkája.