Black Hills egy pár ezer négyzetkilométeres erdős-hegyes terület Amerikában, Dél-Dakota államban. A nagy része nemzeti park és természetvédelmi terület, kirándulók, biciklisták igazi paradicsoma. A terület nagyjából 7000 éve lakott, különféle indián törzsek éltek errefelé, sziúk, lakoták, cheyenne-ek. Fehér telepesek az 1800-as évek közepéig nem is nagyon jártak erre, aztán amikor igen, rögtön háborúba is keveredtek az őslakosokkal. Ennek az 1868-as Fort Laramie-i békeszerződés vetett véget, ami a sziúk birtokába adta a hegyvonulatnak azt a részét, amit őseik szent földjeként tiszteltek.

Pár év múlva a szent föld alatt aranyat találtak.

Békeszerződés ide vagy oda, az Egyesült Államok hivatalosan elvette az indiánok földjét. Az aranyláz egyébként nem tartott sokáig, az aranyásók hamar továbbálltak a gazdagabb és könnyebben kitermelhető kaliforniai, majd később az alaszkai lelőhelyek felé. Black Hills viszont az amerikai állam tulajdonában maradt, annak ellenére, hogy a sziúknak nem csak évezredes hagyományaik, de friss papírjuk volt róla, hogy az övék.

Bő száz év múlva, amikor a szent földjüktől megfosztott indiánok leszármazottai már rég rezervátumokban éltek, az amerikai jogrendszer elért addig, hogy a jogsértés miatt bíróságra lehetett menni. 1980-ban az amerikai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy bizony jogtalanul vették el a sziúk földjét. Csakhogy simán visszaadni nekik akkor már nem lehetett (annak ellenére, hogy ilyesmire már volt precedens egy hasonló új-mexikói ügyben), aminek a fő oka ez az apróság volt:

Ez a Mount Rushmore, Amerika leghíresebb történelmi emlékműve, négy elnök, George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln 18-20 méteres portréi a hegy gránitjába vésve, évi 2-3 millió turista látogatja meg. És pont a Black Hills régió kellős közepén, az egykori indián szent földön sikerült a hegyoldalba faragni. A bíróság ezért kompromisszumos megoldásként úgy határozott, hogy kártérítésként 106 millió dollárt kifizetnie az amerikai államnak.

A patthelyzet már 35 éve tart, a kifizetett kártérítés az amerikai államkincstár egy elkülönített számláján kamatozik, az összegét 2011-ben már nagyjából egymilliárd dollárra tartották, ma már ennél is jóval több. Jelenleg kb. 55 ezer sziú indián él rezervátumokban, ha ezt egyenlően szétosztanák közöttük, a 2011-es adatok szerint mindenki bő 18 ezer dollárt, vagyis 5 és fél millió forintot kapna. De nem veszik fel, a büszkeségük többet ér. Azt mondják, ha elfogadnák a pénzt, azzal az őseik kiontott vérét gyaláznák meg, és különben is, 2-3 év alatt elköltenék, és onnantól aztán csak a szégyen maradna nekik az idők végezetéig.

(A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.)