1990-ben a legnagyobb amerikai fapados légitársaság, a Southwest Airlines új szlogennel kezdte el hirdetni az olcsó repülőútjait: "Just Plane Smart", ami egy elég nehezen lefordítható szójáték, mert a just smart annyit jelent, hogy csak okosan, a plane viszont egyrészt repülőgépet, másrészt rímel arra, hogy plain (vagyis egyszerűen), és arra, is hogy plan (vagyis tervezni). A váltás elég éles volt, mert a cég addig leginkább a rövidnadrágba és hosszú csizmába öltöztetett szexi stewardesseivel reklámozott.

Az új szlogennel csak egy gond volt, de az annyira apró, hogy két éven át senki nem vette észre: egy repülőalkatrészeket gyártó kis dél-karolinai cégnek, a Stevens Aviationnek ugyanez volt a szlogenje, és ahogy kell, be is jegyeztették azt maguknak. A cég ügyvédei először perelni akartak, de a cég vezetőjének, Kurt Herwaldnak jobb ötlete támadt: hivatalos levelet írt a Southwestnek, amiben felajánlotta, hogy a szlogen használati jogáról döntsön egy szkandermeccs a két vezérigazgató között. A levél a következő utóirattal zárult:

Cégünk vezérigazgatója egyébként 38 éves, volt súlyemelő, és King Air típusú repülőgépeket használ fekvenyomáshoz.

Több se kellett a Southwest vezérének, az akkor 61 éves Herb Kellehernek, aki meglátta a dologban a marketinges potenciált, és nyílt levélben válaszolt:

"Tisztelt cím,

A mi vezérigazgatónk Wild Turney márkájú whiskey-t és napi öt doboz cigarettát használ fekvenyomáshoz, ezen kívül félelmetes módon képes rúgni, harapni, fojtogatni, karmolni és hajat húzni, ha ez kell a győzelemhez. Extrém esetben nem riad vissza a könyörgés, esedezés, hüppögés és hisztizés alkalmazásától sem. Ha az önök nyápic, félős és gyenge vezérigazgatója ki mer állni egy ilyen harcművészeti óriás ellen, hát legyen."

A média felrobbant az évszázad szkandermeccsének ígéretétől, és a Southwest még ezt is tudta fokozni, tévéreklámokban mutatták be, hogyan készül a nyugdíjas korú, láncdohányos cégvezér az összecsapásra. Hat rész készült belőle, az elsőt tesszük be ide, a többit itt nézheti végig.

Eljött a nagy nap, a Dallas Sportatorium aréna zsúfolásig megtelt, a két cégvezér pankrátorokhoz méltó bevonulási ceremóniával lépett a ringbe (Kelleher természetesen egy cigivel a szájában). Aztán ez történt:

Kelleher az első két meccsre Texas pankrátorbajnokát, majd egy női alkalmazottját küldte saját maga helyett, de a harmadik, mindent eldöntő menetre maga állt oda. Herwald nem vette félvállról a meccset, és gigászi küzdelemben lenyomta Kellehert, aki utólag változatos sportsérülésekre (többek között szimultán megfázásra, csuklótörésre és akut lábviszketésre) hivatkozott, amelyek nélkül egyértelműen nyert volna. A két cégvezér ezek után bejelentette, hogy ezentúl mindketten használják a vitás szlogent, és az alkalmat kihasználva egy csomó pénzt felajánlottak különféle jótékonysági szervezeteknek.

A reklám hatására a Stevens Aviation forgalma négy év alatt 28-ről 100 millió dollárra nőtt, a Southwestet pedig abban az évben az Év Légitársaságának választották. Becslések szerint, ha az ügyet ortodox módon kezeli a két cég, és bíróságra mennek, a per évekig húzódik, kb. 500 ezer dollárnyi költséggel jár, és a végén a Southwest veszít.

(A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.)