Ásítani mindenki szokott. Nemcsak önök, ha már túl sok Index-cikket olvastak, vagy én, ha túl sokat írtam, de még a magzatok is a méhben. Az már kevésbé egyértelmű, hogy ugyan mi lehet ennek a fura sóhajtozó tátogásnak az értelme.

Az ásítás funkciójára többféle elképzelés is létezik. Ami biztos, hogy nem csak akkor ásítunk, ha épp fáradtak vagyunk. Korábban azt gondolták, hogy oxigénhiányos állapot idézheti elő, de erre nem találtam meggyőző bizonyítékot. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az agy túlmelegedés elleni védelmi mechanizmusáról van szó, vagyis

Amikor nagy a megterhelés, és kezd túlpörögni a processzor, a nagyra tátott száj és a mély levegővétel segítségével hidegebb levegőt áramoltatunk be. Ebből következik az is, hogy miért ásítunk gyakrabban télen: ilyenkor a minket körülvevő levegő általában hidegebb, mint a testhőmérsékletünk, ezért hatékonyan tudjuk vele lehűteni magunkat. Meleg időben viszont gyakran fordul elő, hogy nem lenne sok értelme ásítozni, mert csak még melegebb levegőt ömleszthetnénk szegény felhevült agyunkra. 

Magán a levegő beáramlásán túl azzal is segíthet az ásítómozdulat a hőháztartás helyreállításában, hogy a felhevült vért az arcizmokba pumpálja, ahol hatékonyabban le tudjuk adni a felesleges hőt.

Persze sok más tényező is befolyásolja, ásítunk-e. Az agy terheltsége, a vérkeringés hőmérséklete és sebessége, és persze maga a fáradtság is. A túlhevült agy egyébként is az álmossághoz hasonló érzést idéz elő, nagyobb eséllyel is érezzük magunkat fáradtnak melegben. De mivel nem kizárólag a fáradtság idézi elő, ezért akár alvás közben is előfordulhat, hogy ásítozunk, még ha ez ritkább is, mint ébrenlét alatt.

Ha már ásítás: további érdekesség, hogy nem csak a személyes tapasztalatunk, valóban létező jelenség, hogy az ásítozás ragadós. Olyannyira, hogy még faji határokat se ismer, például a csimpánzok is átvehetik az emberektől. A tudósok szerint ez nem is annyira fiziológiai, mint inkább pszichológiai jelenség, az empátia sajátos kifejeződése. Ezért lehet az, hogy a közeli barátok között könnyebben terjed, és azt is ez magyarázza, hogy a csimpánzokra más, ismeretlen csimpánzokról kevésbé terjedt át, mert az idegen fajtársakat általában veszélyforrásként érzékelik.