Nézett már tükörbe, ugye? Hát persze. És látta már ilyenkor a saját vízszintesen elforgatott képét, ugye? Hát nem. Mi az, hogy nem, hogyhogy nem? Kezdjük az elejéről.

Közhely, hogy a tükörkép mindent fordítva mutat. De ha így van, akkor miért épp vízszintesen fordul meg minden, függőlegesen miért tartja meg az irányt a tükör is? Azért, mert valójában nem a tükör fordítja meg vízszintesen a képet, hanem mi mutatjuk neki fordítva azt, aminek a képét hűen visszaadja. (A "vízszintesen tükröz" az valójában félrevezető, mert ez a matematika nyelvén éppen a függőleges tengely mentén történő tükrözés, de a posztban maradjunk ennél a köznyelvi használatnál, mert így is nehéz lesz követni.)

Ezt könnyen ki is lehet próbálni. Fogjon egy feliratot, álljon vele a tükör elé, olvassa el, aztán fordítsa a tükör felé. Hopp, figyelt, ugye? A feliratot a tükör felé fordította – vagyis, mivel ön nem fordult a felirattal, most pont fordítva állnak egymáshoz képest, mint az előbb.

Tehát miért nem fordult meg a kép függőlegesen? Mert ön nem úgy fordította a feliratot, amelynek a képét látja. Próbálja ki, hogy most úgy mutatja meg ugyanazt a feliratot a tükörnek, hogy nem oldalirányban fordítja saját maga felől a tükör felé, hanem fejjel lefelé fordítja ki. Most a betűk ugyanazon az oldalon vannak a tükörben, mint amikor maga felé olvasta őket, csak éppen fejjel lefelé állnak.

De akkor mi a megoldás? Az, hogy a tükör valójában se nem a függőleges, se nem a vízszintes, hanem a harmadik, mélységi tengelyen forgatja el a képet. Nem világos? Az alábbi videón megnézheti a dolgot működés közben is. A tükör előtt álló lány kezében a jobbra mutató nyíl a tükörben is jobbra mutat a tükör előtt álló lány szemszögéből. Ugyanígy, a felfelé mutató nyíl itt is, ott is felfelé mutat. Viszont amikor a nyíl a tükör felé fordul, lelepleződik a trükk: a tükör előtt álló lány szemszögéből az egyik nyíl tőle elfelé mutat, a másik (a tükörkép) viszont épp felé.

De miért hangzik ez olyan meglepően? Elsősorban azért, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy két dimenzióban értelmezzük a tükörképet, a harmadikra kevésbé vagyunk fogékonyak. Ráadásul mi magunk nagyjából szimmetrikusak vagyunk vízszintesen, a kevésbé szimmetrikus dolgok (például a feliratok) viszont két dimenziósak, így nehéz szétszálazni, hogy melyik tengelyen mit is látunk valójában.

Ezt mutatja meg látványosan a fenti videó egy kesztyű példáján. Mivel magunkat nem tudjuk kifordítani – legalábbis a tükör működésének tanulmányozása semmiképpen nem ér meg ennyit –, vegyünk valamit, amit különösebb gond nélkül ki lehet. A bal kézen hordott kesztyű tükörképét nem azzal kapjuk meg, ha elforgatjuk a tükör előtt, hanem ha a tér mélysége felé forgatjuk át saját magán – vagyis kifordítjuk. Így már akár a saját tükörképünk is felhúzhatná a kezére ugyanazon az oldalon. Ehhez persze ki kéne nyúlnia a tükörből, az meg már egy egészen másik cikk lenne egy egészen másik rovatban.