Valószínűleg ön sem gondolná, hogy egy felnőtt ember húgyhólyagja fél liter vizeletet összegyűjt, mielőtt úgy éreznénk, hogy vécére kell mennünk. A testünk tudja, mennyi az annyi, mivel a hólyag belsejében apró receptorok vannak, amelyek üzenetet küldenek az agynak, ha a hólyag eléggé megtelik és eléri őket a vizelet. Szerencsére testrészünk még idejében jelez, ezért nyugodtan elhalaszthatjuk a pisilést, ha még messze van a legközelebbi vécé. 

Ha így döntünk, a húgyhólyagban lévő záróizmok összehúzódnak, és megtartják a vizeletet, nehogy átszivárogjon a húgycsőbe. Az apró izmok elég jól teszik a dolgukat, egészen addig, amíg nem erőltetjük túl őket azzal, hogy folyamatosan megfeszítve vannak.

Azok, akik gyakran és sokáig tartják vissza a vizeletüket, hosszabb távon problémákkal számolhatnak, megnő például a fertőzésveszély. A folyamatos visszatartás gyengíti a záróizmokat is, ami vizelet-visszatartási panaszokhoz vezet, például nem lehet teljesen üríteni a hólyagot, ami miatt sokszor kell vécére menni. A vizelet visszatartása hosszú ideig más következménnyel is járhat: potenciálisan veszélyes baktériumokat tárolgatunk, ami növeli a húgyúti vagy hólyagfertőzés fertőzések veszélyét. Ezek mind elég rosszul hangzanak, de belehalni azért nehéz bármelyikbe. 

Tycho Brahe XVI. századi dán csillagász és alkimista – akinek rövid ideig asszisztense volt Kepler –, nagyon sok érdekes tudományos megfigyelést tett, de a cikk szempontjából ez most nem érdekes (ahogy az sem, hogy egy párbajban rokona levágta az orrát, amit fémekkel pótolt). 

A tudós halála, ami igazán elképesztő: állítólag nem volt hajlandó elhagyni egy mulatságot a császári udvarban, mert úgy érezte, ezzel megsértené az etikettet. Amikor viszont hazaért, többé nem tudott pisilni. Rosszul lett, és hamarosan felrobbant a húgyhólyagja. Nem nehéz belátni, hogy ebbe bele is halt.

Brahe a halála előtt II. Rudolf német-római császár meghívásának eleget téve Prága közelében, a cseh fővárostól északra lévő Benatky-kastélyban rendezett be új csillagvizsgálót (ekkoriban volt a segéde Kepler). A haláláról szóló történetet Milan Kundera a magyarul Halhatatlanság címmel megjelent regényben is megemlítette, a halálát nevetségesnek nevezve:

Tycho de Brahe nagy csillagász volt, de ma csak annyit tudunk róla, hogy a prágai császári udvarban egy ünnepi vacsora során szégyellt kimenni az árnyékszékre, minek következtében megrepedt a húgyhólyagja, és ő a szégyenkezés és a vizalat mártírjaként vonult be a nevetséges halhatatlanok közé.*

Brahe halálához azért érdemes megjegyezni, hogy sokáig mérgezést gyanítottak, 1901-ben is kiemelték sírjából, ekkor elvileg szokatlanul magas higanykoncentrációt találtak. Később, 2010-ben csak azért felnyitották a sírját, hogy a halál okát tisztázzák. Végül egy közös cseh-dán kutatócsoport kizárta a mérgezést. 2012-ben publikálták egy kutatást, ami húgyhólyag felrobbanását tartja legvalószínűbbnek, de ekkora idő távlatából ezt sem lehet biztosra mondani.

A jó hír, hogy ezt nem olyan könnyű összehozni, akkor se, ha a csillagász tényleg így járt: hasonló esetekben a legtöbb ember egyszerűen összepisilné magát (mint az első amerikai űrhajós, akit túl sokáig várakoztattak). Ha szétrobban a hólyag, valószínűleg annak köszönhető, hogy már amúgy is sérült volt. És van még egy eset: ha túl részegek vagyunk ahhoz, hogy felfogjuk a hólyag elkeseredett üzeneteit. Ne igyanak annyit.

(A Kundera-idézet az Európa Könyvkiadónál 1998-ban megjelent kiadásból származik, fordította: Körtvélyessy Klára.)