Kényszerből használtak ősi gyógymódokat Kínában

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Kapcsolódók (3)

Hipermarketekben nem árulom, mert ott nem kap szeretetet

Eszünk étteremben, finom is volt, aztán nem tudjuk, miért rossz a kedvünk: rosszul rezgett a szakács! A természetgyógyászati kongresszuson kerestük a megoldást testi bajainkra, de mindenki másban látta a megoldást. Sok volt a doktor, kevés a konkrétum.

Ölelgessen fákat, de csak délelőtt!

Mert délután tele vannak elektromossággal! Ilyen és hasonló bölcsességekkel meg egy 100 ezer forintos terápia felírásával távoztam a Vargha Intézetből, ahol halála előtt kezelték Bajor Imrét.

A tápiószentmártoni varázsdomb

Ezüstcipős futball-legenda, gyógyító mészáros, belső energiagolyó és kézlevitáció a különös kisugárzású vidéki üdülőhelyen. A Magyar Narancs helyszíni riportja.

A kínai gyógynövények csodatevő hatásában rengetegen hisznek, még Nyugaton is – sőt, főleg Nyugaton. A „messziről jött ember azt mond, amit akar”-elv alapján a nyugati alternatív gyógyászat a számára ismeretlen összetevőkre egzotikumként tekint, és könnyebben jótékony hatást tulajdonít neki. Ennek megfelelően rengeteg bevásárlóközpontban láthatunk alternatív kínai gyógynövényeket. A rajongók azzal érvelnek, hogy Kínában évezredek óta használják ezeket a szereket, és ez valóban igaz.

De nem azért, mert csodaszerek lennének!

Az 1960-as évek végén a kínai orvosok nagyjából ugyanazokat a gyógyszereket használták, mint a nyugatiak, de az orvosok nem szívesen hagyták el a nagyobb kínai városokat. Emiatt sokan orvosi ellátás nélkül maradtak. Hogy megelőzzék az országos katasztrófát, a kínai kormány tűzoltásként alapvető orvosi ismereteket kezdett el oktatni kínai farmereknek. A jelentkezők kaptak egy kézikönyvet, amiben ismertették, milyen gyógynövényeket lehet a nem beszerezhető gyógyszerek alternatíváiként alkalmazni.

Vagyis amire a nyugati vásárlók alternatív csodaszerként tekintenek, az a kínaiaknak pótszer volt, amit kényszerből használtak, ha nem jutottak rendes gyógyszerekhez.

A hatvanas években Mao Ce-Tung, a világ egyik legvéreskezűbb diktátora vezette Kínát, aki a kulturális forradalmat is meghirdette. A kínai lakosságnak akkoriban csak a 2 százaléka volt városlakó. A legnagyobb lélekszámú településeken nyugati gyógyszereket használtak, de a vidékiek ehhez nem juthattak hozzá, és az orvosok is inkább a városokban maradtak. Mao erre próbált megoldást találni. A megoldás kulcsa az ősi kínai orvoslás lett.

A népi gyógymódok időnként hatásosak lehetnek. Az ajurvéda, az indiai népi orvoslás ötezer évig gyűjtögetett módszerei között akadnak még ma is használhatók. De a többségük mégis pontatlan megfigyeléseken alapuló babona. A kommunista Kínában ezerszámra éltek természetgyógyászok, még vidéken is; a pártvezetés kénytelen volt jóváhagyni, hogy praktizáljanak.

Ez még mindig nem lett volna elég egymilliárd vörös kommunista életben tartásához, úgyhogy Mao meghirdette a mezítlábas orvosok programját. Több százezer földműves kapott alapképzést, majd visszaküldték őket a falujukba doktornak. A földből viszont nem nőttek ki kórházak, és a fákon nem teremtek meg a gyógyszerek, úgyhogy a kínai farmereknek improvizálniuk kellett. Kaptak egy kézikönyvet, amiben felsorolták az összes gyógynövényt és kezelési módszert, amit egy orvos megfelelő gyógyszerek híján használhatott.

Aztán a kézikönyv végül eljutott Nyugatra, ahol mindenki totálisan félreértette. Azt hitték, ez az ősi kínai orvoslás titkait feltáró könyv, ami kíméli a betegeket, és nem tömi őket a gyógyszerlobbi által gyártott mérgekkel. Maguk a kínaiak csak akkor használták ezeket, amikor nem jutottak nyugati gyógyszerekhez. De a hetvenes években egy csomó nyugati szerző könyveket írt a kínai gyógynövények csodálatos élettani hatásairól; virágzott a New Age, hódítottak az alternatív tudományok. A különféle ősi kínai hóbortok is népszerűek lettek a ginzengtől az akupunktúráig.