Szeretne nagy pénzhez jutni? Akkor azt javasoljuk, hogy Yap szigetén próbálkozzon, mert ott olyan nagy pénzt használnak, hogy egyetlen darab is akkora, hogy be se fér a házba. Sőt, valójában nem is nagyon lehet elmozdítani a helyéről.

Yap egy kis csendes-óceáni sziget a Fülöp-szigetektől keletre, ma a Mikronéziai Szövetségi Államok tagja, és arról híres, hogy az ott élő őslakosok autóméretű sziklákat használnak fizetőeszközként. A fánkszerű, középen lyukas kőlemezek akár több méteres átmérőjűek is lehetnek. Eredetileg távoli szigetekről, főleg Palauról szállították őket oda az őslakosok a kis csónakjaikon.

Bár léteznek kezelhetőbb méretű köveik is, értelemszerűen a nagyobbak számítanak igazán értékesnek. A méret mellett azonban attól is függ, mennyit ér egy-egy korong, hogy mi a története, milyen nehézségek árán jutott el a szigetre – vagyis mint a gyémántnál: mennyire ritka.

Erre jó példa az az eset, amikor 1874-ben egy David O'Keefe nevű tengerész piaci rést látott a helyi fizetőeszközben, és csónak helyett óriási hajóval kezdte a szigetre hordani a köveket, hogy más helyi javakra váltsa őket. Az általa odakerült kövekből is találni még ma a szigeten, sőt ezek egy része a legnagyobbak között van, mégis kevesebbet érnek, mint a nagy viszontagságok árán beszerzett eredetiek.

A rendszer legfőbb érdekessége, hogy ha egy-egy ilyen óriáspénz gazdát cserél, az új tulajdonos nem gyűjti be, hanem szépen a helyén hagyja. Mindenki tudja, hogy melyik kő épp kihez tartozik, illetve hogy kihez épp mennyi kő tartozik. Ilyen szempontból kevésbé a hagyományos fizikai pénzre emlékeztet, mint inkább a digitális fizetésre, hiszen ott se vándorolnak kézzel fogható tárgyak egyik zsebből a másikba.

Végül is minden pénzügyi rendszer alapja a bizalom, legyen a fizetőeszköz dollár, fabatka vagy éppen óriási kődarab. Egyszer állítólag egy csónak épp egy új lemezt szállított a szigetre, amikor viharba keveredtek, és a kő az óceán fenekén kötött ki. A legénység hazatérve mindenkinek elmesélte a történteket, és a közösség úgy döntött, hogy attól még, hogy nem a szigeten van, a lemez ugyanúgy érvényes fizetőeszköz, mint az épségben megérkező társai. Valaki tehát azóta is büszkén birtokol egy kődarabot az óceán fenekén.

Ma már nem bővül a yapi kőlemeztartalék, így a lakosság azzal gazdálkodik, ami eddig felgyülemlett. Értelemszerűen a mindennapi bevásárlást ezért nem is ezzel intézik – a hétköznapi fizetőeszköz az amerikai dollár –, de nagyobb szimbolikus eseményekkor még mindig aktívan használják a köveket: ezek esküvők, földvásárlások és hasonlók alkalmával ma is rendszeresen gazdát cserélnek.