Az ég kék, a fű zöld, a Nap sárga, ezt nagyjából azóta evidenciaként kezeli mindenki, hogy először rajzolt tájképet az óvodában az említett három objektum főszereplésével. Sajnáljuk, ha most összetörjük a gyermekkora egy pici darabkáját, de ez a színkompozíció legfeljebb 33 százalékban fedi a valóságot. Na de akkor hogy lehet, hogy ha felpillant az égre, mégiscsak sárgának, esetleg, ha épp naplemente van, narancsszínűnek, vagy akár vörösnek látja a Napot?

Azt, hogy egy dolog milyen színű, az határozza meg, hogy milyen hullámhosszú fény jön belőle –vagy azért mert világít, vagy azért, mert valami rávilágít, a dolog meg visszaveri a fényt. A Nap a látható fény tartományán belül az összes létező hullámhosszon sugároz (sőt, az alatt és fölött is, de ez most nem tartozik ide), ez a hullámhossz-turmix pedig fehér fénnyé áll össze, ami minden egyéb színt tartalmaz. Ezt láthatjuk, amikor a vízcseppek a levegőben prizmaként viselkedve komponensekre bontják a fényt, és létrejön a szivárvány. Fehérnek látszik a Nap az összes, űrből készült fotón is, és ez máris rávezet arra, hogy miért látjuk mi itt lenn a Földön sárgának: a légkör miatt. A légkörben ugyanis a rövidebb hullámhosszú fény szétszóródik, és ha tudjuk, hogy a rövidebb hullámhosszú fényt mi úgy ismerjük, hogy kék, máris adódnak a következtetések:

• Ezért látjuk kéknek az eget.
• Ha az összes színt tartalmazó mixből kivonjuk a kéket, akkor sárgát kapunk – ezért látjuk sárgának a Napot.
• Ahogy közeledik a naplemente, úgy esik be egyre alacsonyabb szögben a fény, vagyis egyre vastagabb légkörrétegen kell átjutnia, míg eljut a szemünkhöz, egyre erősebb az alacsony hullámhosszú színek szóródása – ezért válik a Nap narancssárgává, majd vörössé, amikor lemegy.

És hogy még egyet kavarjunk a dolgon, a tudósok megmérték, hogy a napfényben melyik színkomponensből van a legtöbb, és azt kapták, hogy az 500 nanométer körüli hullámhosszúból – ez pedig a zöld. A teljes válasz tehát arra, hogy milyen színű a Nap, az, hogy: