Index Vakbarát Hírportál

A történelem legrosszabbul elsült fogadása

2016.02.24. 09:04

9/11 óta a repülés biztonsága elég forró téma, néha az egyszeri utas számára érthetetlen és idegesítő szabályokkal. A másfél deci üdítőt is potenciális veszélyforrásnak tekintő szabályzat tükrében egészen megdöbbentő, mi mindent engedtek meg maguknak a nyolcvanas években az utasszállítók pilótái. Közismert például a történet az orosz gépről, ami azért zuhant le, mert a pilóta engedte a gyerekeit a műszerekkel játszani, és véletlenül kikapcsolták az automata pilótát. Mai posztunk egy másik, kevésbé ismert, de legalább ugyanilyen tragikus történetről szól, szintén oroszokkal a főszerepben.

Az Aeroflot 6502-es járata Jekatyerinburg és Groznij között járt a kilencvenes években, egy megállóval Szamara városában. A légitársaság Tu-134A gépeket használt ezen a vonalon, ez egy aránylag kis utasszállító, 84 utas számára van hely benne. Az 1986. október 20-i járat telt házzal indult (sőt, többel, a jegyzőkönyv szerint 87 utast vitt a 7 fős személyzet mellett). A gép a szamarai megállóhoz közelített, amikor a pilóta, bizonyos Alexander Kliujev fogadást ajánlott a másodpilótának: leteszi a gépet teljesen vakon, csak a műszerekre támaszkodva, vizuális kontaktus nélkül. A másodpilóta, Gennagyij Zsirnov belement a fogadásba, a pilótafülke összes ablakát elfüggönyözték, és megkezdték a vakrepülést. A légiirányítás ugyan többször figyelmeztetett, hogy túl gyorsan és túl alacsonyan közelítenek, a pilóta bízott az ösztöneiben, és az utasítások ellenére nem húzta fel a gépet, hogy újra megpróbálja a landolást.

A gép 280 km/órás sebességgel ért földet, megpattant, mint egy kavics, felborult és kigyulladt, miközben kicsúszott a futópályáról. 63-an azonnal meghaltak, további heten a kórházba szállítás után. A pilóta kisebb sérülésekkel megúszta a landolást, segített a mentésben, majd a kórházba szállítás közben infarktust kapott, amit már nem élt túl. A másodpilóta épségben átvészelte a balesetet, 15 év börtönre ítélték, de hat év után kegyelmet kapott.

Hogy mi volt a fogadás tétje, az sosem derült ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok