A vasszűz az egyik legismertebb és legbrutálisabb középkori kínzóeszköz, jellemző szimbóluma annak, mennyire kegyetlen is volt az a bizonyos sötét középkor. Mellesleg az elmúlt 40 év egyik legfontosabb metálbandájának névadója. És még mellesleg: egy óriási kamu, amit utólag találták ki annak demonstrálására, hogy régen minden rosszabb volt.

Egy fém szarkofág, amit belülről hegyes fémtüskék borítanak; amikor az áldozatra lassan rázárják, ezek átfúródnak a testén, és iszonyú kínok között hal meg - röviden így működik a vasszűz, amiből több példányt is lehet látni világszerte különféle múzeumokban. Közös jellemzőjük ezeknek, hogy rekonstrukciók. A leghíresebb, és egyben a legkorábbi, amit Nürnbergben állítottak ki - egyébként a város bombázásakor megsemmisült a 2. világháborúban, azóta egy replika van ott helyette - úgy lett összefabrikálva valamikor az 1800-as években, és sosem használták. Ahogyan korabeli ábrázolások, és történelmi feljegyzések sem szólnak arról, hogy a múzeumokon kívül létezett volna valaha a vasszűz, vagy a középkorban ilyesmivel kínoztak és végeztek volna ki embereket. Leginkább a német Schandmantel hasonlított rá, prostituáltakat és orvvadászokat zártak bele, de ennek a hordószerű szerkezetnek a belsejében nem voltak gyilkos tüskék, nem is kínzásra, inkább nyilvános megszégyenítésre használták, mint a kalodát.

A vasszűz legkorábbi említése egy német filozófus, Johann Philipp Siebenkees nevéhez fűződik, ő az altdorfi egyetem professzora volt a 18. század végén, és egy 1793-as művében ír arról, hogy egy pénzhamisítót egy ilyen szerkezettel kínoztak meg és végeztek ki az 1500-as években. Erről az esetről egyébként semmilyen más történelmi forrás nem emlékezik meg. Siebenkees művében is inkább egy tanmese része, nem feltétlenül kellett volna szó szerint venni. Valójában egy német nyevterületen akkoriban elterjedt tündérmesét dolgozott át kicsit, aminek a végén a gonosz boszorkányt élve teszik bele egy koporsóba, szögeket vernek át rajta, és végül egy tóba dobják.

A népi folklór mindig is imádta a horrort, a filozófus meséje így terjedni kezdett, és hamarosan Európa-szerte legendák szóltak a sötét középkor kegyetlen kínzószerszámáról. Egy gond volt csak: hiányzott a kézzel fogható, fennmaradt bizonyíték. Ezen segített 1892-ben egy Matthew Peacock nevű történész, aki középkori festmények és kínzóeszközök nagy gyűjtője volt, és küldetésének érezte a középkor sötét embertelenségének dokumentálását. Valószínűleg tényleg hitt a vasszűz létezésében, így teljesen jóhiszeműen rekonstuált egyet egy egykori kínzókamra erősen megrongált tartalmából, majd a nürnbergi múzeumnak adományozta, ahol évtizedeken át tömegek jártak a csodájára. Egyre több rekonstuált "eredeti" vasszűz bukkant fel először Németországban, majd olasz és spanyol múzeumokban is, és a 20. századra a középkorral foglalkozó történészek kivételével már mindenki elhitte, hogy a szörnyű szerszám tényleg létezett.

A legbizarrabb csavar a történetben 2003-ban jött el, amikor Irakban egy valódi, működő, és láthatóan használt vasszűzre bukkantak amerikai katonák. Mint kiderült, Szaddám Huszein fia, Udaj megépíttette a valóságban is a kitalált kínzószerszámot, és mint az Iraki Olimpiai Bizottság vezetője, a versenyeken rosszul teljesítő, és ezzel az országra szégyent hozó sportolók megbüntetésére használta.