A második világháború egyik kevéssé ismert, csak néhány éve feltárt epizódja volt, amikor a németek biológiai fegyvert vetettek be: maláriával próbálták a partraszálló szövetséges haderőt meggyengíteni, és egyben az olaszokat megbüntetni, amiért a hitleri Németország ellen fordultak. A dolog csak felerészben jött be, az olaszok elég rosszul jártak.

Himmler 1942-ben rendelte el, hogy állítsanak fel egy kutatóintézetet, ami fertőző betegségekkel foglalkozik, egyrészt a járványok megelőzésével, másrészt a kórokozók esetleges fegyverként való bevetésével. Előbbi nem ment problémamentesen, de utóbbival elméletben egész bíztató eredményeket értek el a német tudósok. Azonosították a maláriát hordozó szúnyogfajt, és sikerült is laboratóriumban tenyészteniük a betegség parazitáját hordozó rovart. A biológiai fegyver bevetésére 1943 késő őszén akadt alkalom, amikor a szövetségesek már tervezték a partraszállást az Itáliai-félszigeten, és Róma elfoglalását, Olaszország pedig Németország ellen fordult a háborúban.

A maláriával fertőzött szúnyogokat a Pontine-mocsárban engedték szabadon, miután az egyszer már lecsapolt területet újra elmocsarasították egyszerűen úgy, hogy a lecsapolásra használt szivattyúkat fordított irányúra váltották, és elkezdték velük visszapumpálni a vizet. A mocsár 45 kilométerre van Rómától délkeletre, és pontosan útba esett a főváros felé a szövetségesek számára. A fertőző szúnyogok hamar el is szaporodtak, és amikor a szövetségesek '44. januárjában valóban partra szálltak, és elkezdődött Anzio csatája, az ütközet közvetlen közelében tenyészve milliószám álltak készen arra, hogy átadják a katonáknak a maláriát. Amit egyébként máig nem tud az orvostudomány igazán hatékonyan gyógyítani. A megelőzés azonban már a második világháború idejében is ment, és a németek ugyan nem tudták, de az amerikai csapatok szedték is serényen az Atabrine nevű gyógyszert, miután a csendes-óceáni hadszíntéren meggyűlt a bajuk a természetes úton szembejövő maláriával. Ezért aztán hiába tartott az anziói csata egészen júniusig, és szedett egyébként a harcoló felek között több ezer áldozatot, maláriajárványról nem maradt feljegyzés.

Nem úgy a környéken élő civil lakosság körében, ahol a maláriás esetek száma az ötvenszeresére nőtt, az Anzio körzetében élő 245 ezer ember közül 1944-ben 55 ezernél diagnosztizálták a betegséget. A valós szám ennél még jóval magasabb lehetett, mivel az orvosi ellátás a háború dúlta országban nem volt éppen tökéletes. A malária a háború után is megmaradt a környéken, csak 1950-ben sikerült a járványt megállítani, amikor a mocsarat újra lecsapolták, kiszárították, és a parazitát hordozó importált szúnyogfaj kipusztult.