Amikor Ketevan “Kato” Szvanidze 1907-ben meghalt, a férje a koporsójára borulva felkiáltott:

Ez a teremtmény meglágyította a kőszívemet. Meghalt, és vele együtt haltak az emberiség iránti utolsó meleg érzéseim

– amit különös morbid iróniával von be az a sajnálatos fejlemény, hogy a gyásztól megtört ifjú később tömeggyilkosságoktól sem visszariadó pszichopata zsarnokká vált. Kato volt Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, vagyis Sztálin első felesége, aki mindössze egy év házasság után halt meg tífuszban.

A forradalmárfeleség magánya

Kato elszegényedett kisnemesi családba született a mai Grúzia területén 1880-ban. Öccse, Alexander hithű párttag és Sztálin barátja volt, teológiai szemináriumba is együtt jártak, amíg Joszifot érdeklődés hiányában ki nem csapták. 1905-ben Alexander meghívta magukhoz lakni, hogy hatékonyabban szervezhessék az illegális bolsevik mozgalmat. Itt szeretett hamarosan egymásba az akkor 27 éves barát és a két évvel fiatalabb nővér.

Egy évvel később össze is házasodtak, titokban, mert az akkor már ateista Sztálin (vagy ahogy grúz barátai ismerték: Soso) a vallásos Kato kérésére beleegyezett a templomi esküvőbe, de a vőlegény hamis papírjai miatt alig találtak papot, aki hajlandó volt összeadni őket. Pár hónappal később, férje távollétében több más szervezkedővel együtt Katót is letartóztatták, és csak hónapokkal később engedték ki. Sztálin ezért az 1907-es tbiliszi bankrablás megszervezése után Bakuba költöztette az időközben megszületett fiukkal együtt.

Sztálin akkoriban rengeteget utazott, és magára hagyta a családjától és barátaitól is elaszakított Katót. Akkor is épp távol volt, amikor 1907 nyarán a nő megbetegedett. A család kérlelte Sztálint, hogy vigye haza Grúziába, ahol ápolni tudják, de erre csak októberben került sor, mire már még rosszabb állapotban volt. Ráadásul hazaúton tífuszos lett, és nem sokkal később, mindössze 18 hónap házasság után meg is halt.

A temetésén a férj – miután elmondta a róla több könyvet is író történész, Simon Sebag Montefiore által idézett fenti mondatokat – összetörve a koporsóra borult. Úgy kellett elrángatni onnan, hogy el tudjon menekülni, amikor feltűntek az Ohrana cári titkosrendőrség emberei. Későbbi visszaemlékezések szerint olyan mély gyászba zuhant, hogy barátai inkább elvették a fegyverét. Senkivel nem beszélt, önmagát okolta felesége haláláért.

Acélember

Az emberiségben hitét vesztett és időközben nevet váltó Sztálin később volt felesége családját se kímélte. A nagy tisztogatás során, 1937-ben Kato húgát, Marikót tartóztattatta le, egy évvel később pedig Alexandert és feleségét. Ifjúkori barátjától azt követelte, hogy ismerje be, valójában német kém. Ez nem történt meg, és végül 1941-ben mindhármukat kivégeztette. Addigra egyébként már Kato unokatestvérét, Nyikolajt is megölette.

Katóról viszont állítólag évtizedekkel később is elgyengülve beszélt. Szvetlana Joszifovna Allilujeva, a második feleségétől született, legfiatalabb gyereke visszaemlékezése szerint apja úgy beszélt neki a meghalt nőről, mint aki “nagyon kedves és szép volt, megolvasztotta a szívemet”.

Nem úgy a Katóval közös fiuk, Jakov Joszifovics Dzsugasvili. Őt nem sokra tartotta Sztálin, sőt felnőttkoráig alig találkozott vele, anyai nagyszülei nevelték fel, amíg apa a forradalmat szervezte, később is csak úgy hivatkozott rá a diktátor, mint egy közönséges vargára. Az apja közönyétől zaklatott fiú öngyilkosságot is megkísérelt, de túlélte. A szobába lépő Sztálin állítólag csak annyit mondott:

Még rendesen lőni se tud.

A második világháborúban Jakov hadifogságba került, és bár a németek többször is felajánlották a fogolycserét, Sztálin nem tartott rá igényt. Inkább lecsukatta a fiú feleségét, őt magát pedig megpróbálta spanyol kommunista ügynökökkel megöletni. (Végül nem ők, hanem valószínűleg egy német őr lőtte le parancsmegtagadás miatt, más források szerint pedig öngyilkos lett.) Sokkal jobban a második feleség, Nagyezsda Allilujeva se járt, aki egy csúnya, nyilvános házastársi veszekedés után szintén magára lőtt 1932-ben, de ő sikerrel is járt.