Ma már természetes, hogy ha közeleg a húsvét, már hetekkel az ünnep előtt ellepik a boltokat a csokinyuszik. Ez minden gyerek számára a húsvét nélkülözhetetlen kelléke, és ezzel szoros összefüggésben óriási üzlet is. De vajon mi köze a húsvéthoz egy szőrös kis állat édes kis szobrának? Mert hogy a Biblia nem ír a kereszt környékén ugráló nyulakról, az világos.

A csokinyuszi-hagyomány eredetéhez először magát a húsvéti nyuszi képbe kerülését kell megértenünk. Mint oly sok keresztény kötődésű ünnep, a húsvét is előszeretettel merít pogány hagyományokból, a nyulat például a germán mondavilágból kölcsönözte. Bár Ferenc pápa is megmondta, hogy nem attól lesz jó katolikus valaki, ha úgy szaporodik mint a nyulak, a kisállat éppen a termékenysége miatt vált a németül Ostern, angolul Easter néven futó ünnep szimbólumává.

A monda szerint ugyanis egy kislány egyszer az Ostara vagy Ēostre nevű istenséghez imádkozott, aki a tavasz és termékenység istennője a germán mitológiában. Azt kérte tőle, hogy mentsen meg egy haldokló madarat, mire az istennő úgy tett eleget a kérésnek, hogy mezei nyúllá változtatta az állatot. Bónuszként azt is megígérte a kislánynak, hogy a nyuszi minden évben visszatér, és színes tojásokat tojik a fűbe, ahol a jó gyerekek megtalálhatják.

Maga a tojásfestés és -ajándékozás egyébként ennél is jóval régebbi szokás, amelyet az egyiptomiakon és görögökön át a perzsákig számos népcsoportnál megfigyeltek. A kereszténységgel először a mezopotámiai keresztényeknél kapcsolódhatott össze, akik Krisztus keresztre feszítése miatt festették pirosra a tojásaikat. A tojásvasalás viszont újabb kori hagyomány, és semmi köze a húsvéthoz.

Mindenesetre a 17. századra a húsvéti nyuszi és tojásai már jól beágyazott részei voltak az ünnepnek német nyelvterületen. A 18. században német telepesek is nagy számban érkeztek Amerikába, ők vitték magukkal a nyuszis-tojásos húsvéti tradíciót.

Az ehető húsvéti nyúl – mármint ami már nem magából az állatból készült – a 19. század környékén jelent csak meg, először német földön, majd a tengerentúlon is. Akkoriban viszont még ezek se csokiból készültek, hanem tésztából és cukorból, sőt néha még egy főtt tojást is elrejtettek a gyomrukban.

Azt pontosan nem tudjuk, hogy ki jött rá először, hogy akár csokiból is készülhetne a húsvéti műnyúl, de az valószínű, hogy ez is német származásúaknak jutott eszébe: Münchenben láthatók 1890-ből származó csokinyuszi-csomagolások, és egy bizonyos Robert L. Strohecker nagyjából ugyanekkor készített Pennsylvania államban egy másfél méteres csokinyúl-szobrot, amelyet az üzletében állított ki húsvéti reklámként.

Az 1920-as évekre kezdett igazán népszerűvé válni az új húsvéti édesség, ami  eleinte tömör csokiból készült. A ma általános üreges változat csak később jelent meg, de az biztos, hogy 1939-ben már létezett ez is. Nagy előnye volt a gazdasági világválság idején, hogy ugyanakkora csokinyúl jóval kevesebb csokiból is kijött.

A második világháború ínsége idején a csokinyuszik is eltűntek egy időre a polcokról, de a háború után annál nagyobb lendülettel tértek vissza. Ekkor már az üreges változat dominált, de nem csak azért, mert olcsóbb volt:

• a költséghatékonyság miatt nagyobb, tehát látványosabb nyuszik gyártása is belefért,
• a vékony réteget könnyebb volt megformálni, ezért részletgazdagabbak lettek a figurák,
• könnyebb volt elrágni a célcsoportot jelentő kisgyerekeknek, mint a nagy tömör csokitömböket.

Hátránynak bizonyult viszont, hogy óvatosabban kellett csomagolni és szállítani, hiszen sokkal törékenyebb volt. Ahogy ma is láthatjuk, az árusoknak még így is bőven megérte.