Az világos, hogy miért jó, hogy két szemünk van: a két különböző kép kombinálásával mélységben is látunk. Az is tiszta, hogy miért jobb nekünk, mint Van Gogh-nak: a hangok a két fülünket kis különbséggel érik el, így meg tudjuk állapítani az irányukat. Az már elsőre kevésbé tűnhet logikusnak, hogy mi értelme volt az orrnyílásunkat kettéosztani, pedig ez is az érzékelés differenciálásában segít.

A Stanford Egyetem kutatói jártak utána a dupla luk rejtélyének, és arra jöttek rá, hogy az egyes orrlyukaink átmenetileg jobbak bizonyos szagok észlelésében, mint a szomszédos nyílás. Mindig van egy domináns lyuk, amelyen éppen több levegő áramlik be az orrunkba és gyorsabban is, mint a másikon. A domináns szerep folyamatosan változik, a nap folyamán többször is cserél a két orrlyuk – és attól függően, hogy épp melyik milyen szerepet tölt be, változik az is, hogy éppen milyen típusú szagokat érzékelnek hatékonyabban.

A kutatók a nagy orrteszthez kétféle anyagot, a borsmenta illatú l-karvont és az ánizshoz hasonló szagú oktánt kevertek össze, és a keveréket megszagoltatták külön a tesztalanyok kevésbé domináns orrlyukával, majd a másikkal is, amelyiken éppen több levegő jutott be – nevezzük ezeket most gyengébb és erősebb lyuknak.

A húsz alanyból tizenhét a gyengébb orrlyukkal érzékelte az oktánt és az erősebbel az l-karvont. Néhány órával később, amikor a szerepek megcserélődtek, az érzékelés is követte a váltást, vagyis a szaglóalanyok szaglószervének pont a másik oldali orrlyuka érzékelte ugyanazt a szagot. Továbbra is a domináns lyuk érzékelte az l-karvont, a másik pedig az oktánt, csak ezúttal mindkettő az ellentétes oldalra került.

A magyarázat, hogy a különböző szagokat aszerint érezzük, hogy az érzékelést kiváltó vegyületek milyen gyorsan szívódnak fel. Valahogy úgy lehet ezt elképzelni, mint egy zsúfolt bulin, ahol nem elég átverekedni magunkat a biztonsági őrökön, még a pulthoz is oda kell férkőzni valahogy, hogy minden stimmeljen. A szagoknak se elég egyszerűen bejutni az orrba, még az orrnyálkahártyán is át kell furakodniuk, hogy elérjék a szaglóreceptorokat.

A kétféle tempóban dolgozó orrnyílás tehát szétválogatja a különböző felszívódási idejű szagokat: az erősebb lyuk elintézi a gyorsan felszívódóakat, míg a gyengébben szívó lyukon át a lassabban felszívódó szagoknak is van esélye kifejteni a hatásukat.