Az ember a Földre lett kitalálva, de nagyjából a modern bolygókutatással egyidejű a kérdés: vajon mennyit bírnánk a Naprendszer más bolygóin? A választ persze lehet sejteni, de korunk egyik leghíresebb csillagásza, Neil deGrasse Tyson részletesen elmagyarázza, pontosan mennyi időnk lenne az egyes bolygókon, ha nem lenne rajtunk szkafander (nem mintha számítana).

Kezdjük az elején: mi lenne, ha egy ember valahogy elkeveredne a Nap felszínére? Ez eleve nem egyszerű, tekintve hogy már jó néhány millió kilométerről is halálos lenne a kaland, de tegyük fel, hogy van valami csodálatos szerkezet, ami megvédi a kísérletező kedvű felfedezőt útközben. Szóval ha mégis valahogy leszállnánk a Nap felszínén, egy szempillantás alatt köddé válnánk, ennél tudományosabb mértékegységet felesleges is megadni, a lényeg, hogy nagyon hamar. Persze felmerülhet, hogy mi van, ha este megyünk? (Ne haragudjanak, ez egy ősi csillagászvicc.)

A Merkúr, vagyis az első bolygó már eggyel bonyolultabb. Az egyik, a Nap felé eső oldala iszonyatosan forró, a másik oldala viszont nagyon hideg. Ha trükköznénk egy kicsit, és pont a két oldal közé, a nappalt az éjszakától elválasztó terminátor-vonalra állnánk, és mondjuk forognánk, mint a grillcsirke, akkor talán sikerülne elkerülni a megfagyást és a szénné égést. Szóval lenne mondjuk két percünk, merthogy levegőt már nem tudunk venni, így egyszerűen megfulladnánk. De lenne két egész pörgős percünk egy idegen bolygón.

A következő bolygó a Vénusz. Úgy 480 Celsius-fok van a bolygó teljes felületén, ami forróbb, mint a kemence, amiben a pizzát sütik, szóval pár igen kellemetlen másodpercünk lenne csak, ami rossz hír. A jó hír viszont az, hogy abban a pár másodpercben a földihez nagyon hasonló gravitációban haldokolhatnánk, tehát ha ki akarja próbálni, milyen megsülni a Vénuszon, feküdjön be egy pizzasütő kemencébe. (Ne.)

A Föld következik a sorban: nem kell visszatartani a lélegzetünket, pont jó a hőmérséklet – ha minden jól megy, akár 80 évig is elélhetünk, vagy még tovább.

A Mars érdekes hely. Bár nagyon-nagyon hideg van, a levegő nagyon ritka, szóval nem farkasordító hidegnek élnénk meg a helyet, mint ugyanannyi fok mínuszban a Földön. A kérdés az volt, meddig bírnánk szkafander nélkül, ami nem jelenti, hogy valami jó meleg kabátot nem vehetnénk fel: rétegesen öltözködve pontosan addig sétálgathatnánk a Marson, amíg vissza tudjuk tartani a lélegzetünket.

A Mars és a Jupiter között megtalálható kisbolygóöv egy-egy égitestén, például a furcsán világító Ceresen leszállva nagyjából két percünk lenne, amíg megfagynánk és megfulladnánk, de van egy fontos dolog: az elhanyagolható erejű gravitáció miatt már néhány sietősebb lépés elég lenne ahhoz, hogy elrepüljünk a felszínről, vissza az űrbe.

A kisbolygóöv után csupa gázóriás vár minket. A Jupiteren nincs felszín, ahova leszállhatnánk, csak süllyednénk és süllyednénk a gázrétegekben, amíg össze nem roppantaná a testünket a nyomás – mondjuk, hogy egy másodpercnél kevesebb időnk lenne gyönyörködni a látványban.

A Szaturnuszon ugyanez lenne, hiszen szilárd felszín ott sincs, viszont felmerülhet, hogy mi lenne, ha valaki a gyűrűk valamelyikén landolna. Hát, nagyon semmi: a szilárdnak látszó korongok valójában fagyott víz- és ammóniamolekulák. A Szaturnusz körül összeállnak gyűrűvé, mert a fizika szabályai szeretik ezt a fajta elrendeződést, de leszállni nem lehetne arrafelé, sőt, sétálni sem.

Az Uránusz és a Neptunusz sem jó hely az embernek, hiszen ezek is gázóriások, itt is alig egy másodpercig maradnánk életben, és akkor sem látnánk túl sokat a körülöttünk lévő világból.

A videóból kimarad a Plútó és a többi, Neptunuszon túli kisbolygó, például a Makemake. A Plútó légkörét a nitrogén mellett a metán és a szén-monoxid adja – egyik sem segít életben maradni.