1959. május 27-én egy fura, szemüveges-öltönyös alak tűnt fel a Today Show, a legnépszerűbb amerikai tévés magazinműsor stúdiójában. A G. Clifford Prout néven bemutatkozó úr a Society for Indecency to Naked Animals nevű szervezet elnöke volt, és a meztelen állatok látványa miatt felháborodó tömegeket képviselte. A SINA terve az volt, hogy ruhát adjon az illetlen tehenekre, lovakra és egyéb haszonállatokra, hogy azok ne jelentsenek többé veszélyt a közerkölcsre, és az amerikai nemzet morális integritására. A többség persze kiröhögte, de nem mindenki: egy héten belül 50 ezren jelentkeztek a SINA tagságába, a szervezet mai pénzben számolva százmillió forintos nagyságrendű támogatást kapott tőlük.

A szervezet Alan Abel fél évszázados trollpályafutásának első igazán nagyszabású epizódja volt, G. Clifford Prout pedig egy színész (Buck Henry, később Oscar-jelölt forgatókönyvíró és rendező lett). Alan Abel egy közepesen sikeres standup-komikus volt (eredetileg tanári végzettséggel), aki kisebb-nagyobb átverésekkel és médiahekkekkel próbált reklámot csinálni saját magának. Ezek eleinte inkább csak helyi szinten arattak sikert és közröhejt, ilyen volt például, amikor profi golfozónak kiadva magát balettozni tanította egy golfklub úri közönségét, azt állítva, hogy ezek a mozdulatok javítani fogják a golfjátékukat.

A SINA azonban minden addigi tréfánál nagyobbat szólt: kamu szervezet három éven keresztül volt az amerikai média állandó vendége, újságokban és tévéshow-kban szerepelt, és népszerűsítette a nézeteit. A mozgalom csúcspontján a követői igazi tüntetést rendeztek a Fehér Ház előtt, Kennedy elnöktől követelve szigorú állaterkölcsi és -öltöztetési törvények bevezetését. 1962-ben végül a Time magazin oknyomozása buktatta le a Abelt, akit ettől kezdve az egész amerikai média egy emberként gyűlölt és rettegett, és aki ennek ellenére rendszeresen csőbe húzta őket. A mindent cenzúrázni igyekvő szuperkonzervatívok kifigurázása ugyanis annyira megtetszett egy unatkozó milliomosnak, bizonyos Max Sackheimnek, hogy innentől kezdve ő finanszírozta a további tréfákat (Abel egyébként a SINA támogatására érkezett összes adományt visszaküldte). A tíz kedvencünket válogattuk össze a mester sikerekben gazdag pályafutásából; akit bővebben érdekel minden idők legnagyobb trolljának életműve, a weboldalán még rengeteg olvasni- és röhögnivalót talál.

1. Zsidó nagyit a Fehér Házba!

1964-ben Abel elindított egy fiktív jelöltet az amerikai elnökválasztáson. Yetta Bronstein egy bronxi zsidó nagymama volt, és a szintén kitalált Best Party, vagyis Legjobb Párt színeiben indult az elnöki posztért. A kampányígéretei között szerepelt a szenátus vízvezetékének igazságszérummal való felütése, a nemzeti bingó bevezetése, a kongresszusi képviselők fizetésének lenullázása, és a fegyverhasználat szigorítása, a golyók sebességének 95%-os lassításával. Yetta figurájához Abel a saját anyja fotóit használta, az interjúkat pedig a felesége adta - több százat. A fiktív néni hamar a sajtó kedvencévé vált, főleg miután olyanokat mondott, hogy az országnak egy igazi anyafigurára lenne szüksége, és tulajdonképpen szívesebben lenne királynő, mint elnök. Végül annak ellenére, hogy sosem jelent meg nyilvánosan a kampányban, csak besöpört pár tízezer szavazatot, de így sem lett belőle sem elnök, sem királynő.

2. A Világ Legkisebb Péniszű Embere

1998-ban az HBO dokumentumfilmet forgatott Private Dicks címen, amiben férfiak beszéltek a péniszükről. Abel természetesen nem tudott ellenállni a témának, és álnéven jelentkezett a műsorba azzal, hogy övé a legkisebb férfiasság a világon. Bár a stáb igyekezett lenyomozni, Bruce, a szomorú ohiói zenész háttértörténete elég meggyőző volt ahhoz, hogy elhiggyék, és leforgassák vele az interjút – és valahogy azt is elérte a rendezőnél, hogy ne kelljen bizonyítékként megmutatnia az ominózus testrészt. Az interjú bele is került a végleges műsorba, Abel alsógatyában üldögél, és egy szivarral illusztrálja a méreteit:

3. A kamu bíró a Super Bowlon

1983-ban az év legnézettebb amerikai sporteseményére, az NFL nagydöntőjére csempészett be Abel egy bírómezbe öltözött beépített embert a pályára. A kamu bíró ide-oda szaladgált a pálya mellett, és összevissza mutogatott, amivel négyszer sikerült megállítania a játékot, mire gyanús lett a szervezőknek, és végül rendőröknek kellett elfogni és kivinni a stadionból, a közönség legnagyobb derültségére. (Megjegyzendő, hogy ugyan több forrás és Abel oldala is említi az esetet, a XVII. Super Bowlról készült videós összefoglalókon nem látni nyomát.)

4. Szoptatás = vérfertőzés

2000-ben saját bevallása szerint 200 ezer támogató aláírást sikerült összeszednie Abelnek a szoptatás betiltását követelő petíciójára. Az akcióval a republikánus közönséget célozta meg, és azt állította, hogy a szoptatás sérti a csecsemő személyiségi jogait, a vérfertőző szexuális kapcsolatok előszobája, és súlyos pszichés zavarokat okoz a gyermekekben. A kezdeményezésnek több ezer támogatója akadt, Abelnek sikerült bejutnia a hírtévék műsoraiba, ahol valódi nőszövetségek elképedt vezetőivel folytatott roppant szórakoztató vitákat.

(Érdemes beleolvasni a YouTube-kommentekbe, sokan a mai napig képesek komolyan venni a dolgot és felháborodni rajta.)

5. A hiányzó 18 és fél perc legendája

A Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrány legfontosabb bizonyítéka volt egy hangfelvétel, amin Nixon és kabinetfőnöke beszélgetnek a demokrata pár irodájába való betörésről. A szalagról azonban valaki 18 és fél percet letörölt – a hivatalos verzió szerint Nixon titkárnője, véletlenül. 1974-ben, a botrány csúcspontján Abel álnéven sajtótájékoztatót hívott össze, azzal az ígérettel, hogy egy kitálaló fehér házi tisztségviselő birtokában van a törölt részlet, és azt lejátssza a média képviselőinek. A hatalmas érdeklődéssel kísért sajtótájékoztatón Abel egy csuklyával a fején jelent meg, elindította a magnószalagot, és...

...és kiderült, hogy valaki ezt a szalagot is letörölte.

6. Az élő műsor varázsa

1985-ben a Phil Donahue Show volt Abel célpontja, egy népszerű tévés beszélgetős műsor élő közönség előtt. Amikor eljött az a rész, hogy a közönség tagjai tehetnek fel kérdéseket a nap témájához kapcsolódóan, beütött a mestertroll hetekig szervezett akciója:

Összesen hét beszervezett ember kért szót egymás után, majd ájult el, ahogy a kamera őt kezdte mutatni. A stáb bepánikolt, elvette az élő képet, és próbálta nyugtatni a közönséget, mindhiába. Végül az egész stúdiót evakuálták, mert gázszivárgást sejtettek a tömeges ájulás mögött. A vicc egyébként arra próbált rámutatni, mennyire felszínesek és üresek ezek a beszélgetős műsorok – ami persze így van, másrészt változtatni ezzel sem sikerült rajta.

7. Fizessenek a kövérek!

2006-ban az Esquire magazin áprilisi számában közölt egy hatalmas címlapsztorit a texasi milliomos Irwin Lebáról, a nemzeti kövéradó fő lobbistájáról. A terv az volt, hogy minden állampolgár a saját tömege után adózzon, fontonként évi 5 dollárt; vagyis a kövérek viseljék az adóterhek nagy részét. Tudományos számításokkal támasztották alá, hogy ezzel milyen jól járna az államkincstár, milyen drasztikus csökkenés állna be a járványszerű elhízásban, és hány százezer életet mentene meg a kövéradó. Még egy egészen korrekt weboldala is volt, adókalkulátorral, meg minden. A dolog természetesen élesen megosztotta Amerikát, volt nagy felháborodás és éljenzés, míg a Washington Post le nem buktatta az egész tréfát, kezdve azzal, hogy Leba = Abel visszafelé írva. (Néhány évvel később egyébként Arizonában tényleg belengettek egy kövérekre szabott különadót.)

8. Koldulni, mint a profik

Abel leghosszabb életű alteregója Omar Rockford volt, aki New Yorkban professzionális koldusképző iskolát alapított és futtatott. Omar figurája 1975-ben debütált az NBC egyik magazinműsorában, és onnantól kezdve 14 éven át (!) bukkant fel a kis színes hírek között, ilyen összeállításokban:

A koldusiskola azt ígérte, hogy öt napos gyorstalpaló tanfolyammal bárkit megtanít szuperhatékonyan kéregetni, és heti 450 dolláros bevételt garantál neki a koldulásból. Még kamu tankönyveket is készített az átveréshez Abel. Omar iskolája éveken át bukkant fel újra és újra New York-i lapok hirdetéseiben, benne volt a telefonkönyvben is – de a valóságban csak akkor üzemelt, tanárokat és diákokat alakító színészekkel, ha egy újságíró jött riportot írni róla.

9. Hajójegy, csak oda

1993-ban szórta meg Abel az amerikai médiát az Euthanasia Cruises nevű, óceánjáró luxusutakat kínáló cég sajtóközleményeivel. A cég, ahogy a nevéből sejthető, az eutanáziára specializálódott, és az utasainak luxuskörülmények között kínált kegyes halált kinn a Karib-tengeren. Azt írták, a kereslet óriási, a 3 napos utazásokkal üzemelő 25 fős yachtokra három hónapos várólista van, 500 dolláros jegyár mellett. Abel felállított Floridában egy irodát a kamu cégnek, és saját telefonvonalat is üzemeltetett, amin készséggel válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A sajtó persze bekapta a csalit, és örömmel írta meg a meghökkentő sztorit, komolyabb ellenőrzés nélkül. Az átverés végül akkor bukott le, amikor egy oknyomozó újságíró tényleg jegyet akart venni az eutanáziahajóra, annak ellenére, hogy alá kellett írnia, hogy a jegy csak oda szól, és a harmadik napon megölik.

10. A halálomról szóló tudósítások túlzók

Andy Kaufmanról, a híres humoristáról sokan nem hitték el a halálhírét, meg voltak győződve arról, hogy ez csak egy óriási átverés, és megrendezte a saját halálát. Az életéről szóló Ember a Holdon című film is kicsit nyitva hagyja a kérdést – de valójában nincs kérdés, Kaufman tényleg meghalt 1984-ben.

Nem úgy, mint Alan Abel, aki a trollpályafutásnak koronaékszereként valóban megrendezte a saját halálát, és ezzel is sikerült átvernie a teljes médiát. Ez 1980-ban történt, amikor már vagy húsz éve szívatta a sajtót az átveréseivel, így a hírt a haláláról nem is hitték el az újságírók, és nyomozni kezdtek utána. A New York Times-nak kiszivárogtatott sztorit azonban megerősítette a templom is, ahol a búcsúszertartást tartották, a temető is, ahol végső nyugalomra helyezték, a sípálya is, ahol Abel “halálos balesete” történt, és a kórház is, ahová szállították, majd nem tudták megmenteni. Persze ezeken a helyeken mind Abel beépített emberei vették fel a telefont. Annak rendje és módja szerint le is jött a NYT-ban a nekrológ (a lap archívumában máig olvasható), amiben visszafogottan méltatták az addigi tréfáit, és megemlítették azt is, hogy éppen egy könyvet írt, amikor a balesete történt (ez persze csodás reklámnak bizonyult később a könyv számára).

Abel két napig hagyta abban a tudatban Amerikát, hogy meghalt; ez annyira sikeres volt, hogy több távoli rokona is előkerült, hogy az örökségért jelentkezzenek. Két nap múlva aztán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a halálhíre némiképp eltúlzott volt, az eseményen ott voltak a New York Times átvert újságírói is.

Az első sorban ültek, négyen. Végig meg sem szólaltak, semmilyen érzelmet nem mutattak. Látszott rajtuk, hogy ott helyben meg tudnának ölni

- emlékezett vissza később a történtekre.

A nyugdíjas troll

2009-ben végül Abel egy Stop Bird Porn (állítsuk meg a madárpornót) nevű átveréssel köszönt el a professzionális trollkodástól. Ez a kezdeményezés a madárfigyelőket állította be szörnyű perverz alakoknak, akik a madarak szexuális életét kukkolják, és a madárpornó betiltását követelte. Egy denveri tüntetésükre emlékezetes módon többen mentek el, mint Obama későbbi elnök ugyanakkor, ugyanott tartott kampányrendezvényére.

Abel azóta nyugdíjasként él Connecticutban feleségével, Jeanne-nel – aki egyébként a kezdetektől fogva tettestársa volt a tréfák kieszelésében és kidolgozásában. Könyveket ír a trollkodásairól (eddig hét kötete jelent meg), díjnyertes dokumentumfilm készült az életéről, és bár visszavonult a médiahekkek világából, az amerikai sajtó ezt azóta sem hajlandó elhinni, és a kollektív gyomra görcsbe rándul, ha valaki csak megemlíti a most 86 éves Alan Abel nevét.