Franciaországban csak idén áprilistól illegális a prostitúció, pontosabban nem is maga a szolgáltatás, hanem annak igénybe vétele. A bordélyházakat viszont már 1946-ban betiltották, köszönhetően a Marthe Richard nevű, prostituáltból kémmé lett párizsi politikus tevékenységének, akiről a vonatkozó törvényt is elnevezték. Ennek ellenére a francia katonák számára még hosszú évtizedekig tartottak fel mobilbordélyokat.

A világháborúk alatt még javában virágzott a franciaországi bordélykultúra. Az amerikai katonák az első világháborúban csak Párizsban 40 nagy bordélyházról számoltak be, 1917-re pedig a nyugati front közelében 35 városban összesen 137 működött. A kőépületek mellett, a franciák mobilbordélyokat is üzemeltettek, kifejezetten a katonák számára, az olyan nehezebben megközelíthető helyeken, mint a frontvonal vagy egyes elszigetelt helyőrségek.

A bordélyok szerepe az volt, hogy a harcban megfáradt katonáknak pihenést és kikapcsolódást biztosítsanak. Biztosítottak továbbá trippert, szifiliszt és hasonló szexuális úton terjedő betegségeket is, csak a francia hadsereg első világháborús feljegyzései szerint több mint egymillió esetben. A franciák mellett a britek is szívesen jártak bordélyba, majd később kevésbé szívesen orvoshoz.

Az Európába érkező amerikai katonáknak azonban akkoriban parancsba adták, hogy tartózkodjanak az efféle örömöktől. A parancsot olyan remek plakátszlogenekkel is igyekeztek megtámogatni, mint hogy “a társaid fogkeféjét se használnád, akkor a szajháját minek?”. A dolog be is jött, az amerikaiaknál a háború alatt jóval kevesebb volt a nemi betegség – ezt a békekötés után nagy erőkkel igyekeztek is behozni a szolgálat alól felszabadult katonák.

Bár a második világháború után elfogadták a bordélyokat betiltó törvényt, mobilbordélyokkal még sokáig lehetett találkozni, főleg az ötvenes-hatvanas években, az indokínai, majd az algériai háborúban, ahol helyi nőket dolgoztattak a katonák. Franciaországban 1978-ban zárták be az utolsót a korzikai Calvi városában, ezt a Francia Idegenlégió második ezrede működtette. A franciákhoz tartozó tengerentúli megyékben azonban még tovább működtek, legutoljára a Francia Guyana-i Kourou mobilbordélya zárt be 1995-ben. Az Idegenlégió viszont még ezután is tartott fenn afrikai bordélyházakat: a Franciaországtól független Dzsibutiban zárt be a legutolsó 2003-ban, vagyis majdnem hatvan évvel az anyaországi tiltás után.

(Frissítés: egy olvasónk a cikk megjelenése után azt írta, hogy ő 1998-ban szolgált Dzsibutiban a Francia Idegenlégióban, és valójában akkor már ott se működött bordély.)