Dávid és Góliát párharca az egyik legismertebb bibliai sztori, az esélytelen, de a nyomasztó túlerő ellen mégis bátran kiálló kisember csodával határos győzelmének szimbóluma. Csakhogy az a helyzet, hogy a legutóbbi kutatások szerint a történetet évszázadokon át tökéletesen félreértettük.

Mit is olvashatunk a híres ószövetségi történetben? A filiszteusok megtámadják Izraelt, és mivel a csata patthelyzetbe fullad, a kor szokásainak megfelelően párbajban döntik el, ki nyer: mindkét fél kiállít egy bajnokot, akik megverekszenek egy az egy ellen, az egész sereget képviselve. A filiszteusok Góliátot küldik a ringbe, aki egy hatalmas harcos, talpig páncélban, maga a legyőzhetetlenség élő szobra, nagyjából úgy képzelhetjük el, mint a Hegyet a Trónok harcából. Az izraeliek közül - érthető módon - senkinek nem akaródzik kiállni ellene, mígnem jelentkezik egy pásztorfiú, Dávid, aki a parittyájával egy lövésből leteríti az óriást. A filiszteusok megszégyenülve vonulnak vissza, Dávidból pedig később a zsidók királya lesz, és róla nevezik el a legismertebb zsidó jelképet, a Dávid-csillagot.

Lássuk, mivel árnyalják a sztorit a korszakot kutató specialisták, történészek és orvosok.

A parittya nem csúzli

Az ókori hadseregekben a tüzérség szerepét az íjászok és a parittyások játszották, akik általában az ellenséges gyalogság megritkításával döntötték el a csaták kimenetelét. A parittya ma már sokszor összemosódik a csúzlival, de valójában elég félelmetes fegyver volt: egy bot végére rögzített bőrszíj, amibe beletettek egy követ, és a botot megpörgetve, majd a bőrszív másik végét elengedve óriási sebességgel lőtték ki. Hadtörténészek számításai szerint a lövedéket nagyjából 120-130 km/órás sebességgel lehetett kilőni a parittyából, a mozgási energiája pedig egy nagyságrendben volt egy mai, .45-ös kaliberű pisztolyból kilőtt golyóéval. A korabeli leírások szerint kb. 180 méterre tudtak vele aránylag pontosan lőni, és amikor vadászatra használták, röptében lőttek le vele madarakat. Vagyis a fegyver egy rutinos parittyás kezében nemcsak pusztító erejű, de félelmetesen pontos is volt. Góliát a történet szerint bőven lőtávolságon belül van, és szinte mozdulatlan célpontként várja Dávidot a parittyájával együtt.

Nem a méret a lényeg

Góliát valószínűtlenül hatalmas mérete és a leírt viselkedése alapján jó eséllyel gigantizmusban szenved. Ez az agyalapi mirigy hibás működéséből fakadó probléma: a növekedési hormon termelése nem áll le a kamaszkor után, és további, állandó növésre készteti a testet. Amit az általában nem bír sokáig. A gigantizmus legjellemzőbb okozója az agyalapi mirigy daganata, tipikus melléktünetei az ügyetlen, lassú mozgás, és a homályos látás, mivel a daganat nyomást fejt ki a látóideg-kereszteződésre. Góliát félelmetesen néz ki, de ez csak optikai tuning.

Az összecsapás valóban teljesen reménytelen és kilátástalan, de éppen az óriás számára. Dávid egy lassú, félig vak ellenféllel kerül szembe, aki közelharcban, test test elleni küzdelemben a puszta mérete és fizikai ereje miatt halálos ugyan, de a kor legfejlettebb, gyilkos erejű és pontosságú lőfegyverének tökéletes célpontot biztosít. Ha jó pár évszázaddal későbbi analógiát keresünk, valahogy így képzelhetjük el a "harcot":

Nagy dicsőség.

(A poszthoz Malcolm Gladwell David and Goliath: Underdogs, Misfits, and the Art of Battling Giants című könyvét, és a témába vágó TED-előadását használtuk fő forrásként.)