A kínai nagy ugrás a történelem egyik legtragikusabb társadalmi kísérlete volt. Mao Ce-tung víziója az volt, hogy az elmaradott, mezőgazdaságra épülő Kínát pár év alatt modern ipari országgá változtatja. Az erőltetett, de szakértelem nélkül levezényelt államosítás-téeszesítés-iparosítás látványosan becsődölt, 1959 és 62 között becslések szerint több tízmillióan haltak éhen Kínában. A katasztrófának volt egy nem túl közismert oka is: a verebek ellen meghirdetett háború.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat Kínában 1949-ben, elég borzasztó egészségügyi körülmények uralkodtak az országban. Tombolt a tuberkulózis, a kolera, a himlő, a malária; ezer megszületett gyerekből átlagosan 300 nem érte meg az első születésnapját. A kormány gigászi erőfeszítéseket tett a helyzet javítására: 300 millió ember kapott védőoltást, hatalmas beruházásokkal juttattak tiszta ivóvizet az ország elmaradott vidékeire, és a szovjet modellt lemásolva ingyenes egészségügyi ellátórendszert építettek fel. Amikor ez sem volt elég a járványok megfékezéséhez, 1958-ban Mao meghirdette a négy kártevő elleni hadjáratot.

A négy kártevő a patkány, a házilégy, a szúnyog, és a veréb volt – az első három logikus is, hiszen fertőző betegségek kórokozóit hordozzák, a veréb viszont mintha kilógna a sorból. Nem is a betegségekért, hanem a rendszeres éhínségekért okolták a madarakat. Kínai tudósok kiszámolták, hogy egy veréb évi négy és fél kiló gabonamagvat fogyaszt el, és az irtásukkal sokkal hatékonyabbá lehetne tenni a mezőgazdaságot. Minden egymillió megölt veréb 60 ezer ember élelmét menti meg – szólt a teória. Az ipari méretű verébirtásra kiadott parancs elképesztő mészárlást hozott, csak néhány adat a korabeli statisztikákból:

• 1958. március 20. és 22. között Szecsuán tartományban 15 millió verebet irtottak ki.
• Pekingben az áprilisi háromnapos irtóhadjárat 400 ezer halott madarat eredményezett, Sanghajban 500 ezret.
• 1958 novemberére a leölt verebek száma Kína-szerte elérte a 2 milliárdot.

A fegyver és méreg mellett a propagandát is bevetették a kommunisták: plakátok hirdették országszerte, hogy a veréb veszélyes kártevő, és a nép ellensége, és a gyerekek is kivehetik a részüket a háborúból a madarak fészkeinek feldúlásával. A verebeket hamarosan a kipusztulás széléig irtotta a hadsereg.

Csakhogy az ökoszisztéma nem ilyen egyszerűen működik, hogy ha megölöm a verebet, az nem eszi meg a búzát, és több marad az embernek. A verébgyilkolás következményeképpen végzetesen elszaporodtak azok a rovarok, amelyek a táplálkozási láncban a verebek élelmiszerforrását jelentették a magvak mellett:

1959 tavaszán és nyarán három, egymást erősítő hatás hozta el a nagy kínai éhínséget: a bénán megszervezett termelőszövetkezeti földművelés, a szárazság és a verebek hiányában elszaporodott rovarok. A sáskák letarolták azt a sovány termést is, amit a gabonaföldek produkáltak, a kétségbeesett kínai vezetés pedig kapitulált, feladta a madarak elleni harcot, sőt, szovjet verébimporttal próbálta menteni a menthetőt. Mindhiába: három év alatt az éhínség becslések szerint 45 millió (más források szerint 20, megint mások szerint akár 70) áldozatot szedett.

A csaknem kipusztított kínai verébpopuláció a kilencvenes évekre érte csak el újra az ötvenes évek szintjét.