A sárkányok a legnépszerűbb mitológiai lények, számtalan kultúrában léteznek Európától Kínán és Indián át Amerikáig. Az idők homályába veszik, hogy mikor jelentek meg először, de már az ókori sumerok és görögök történeteiben is szerepeltek az óriási, repülő, néha több fejű sárkányok. Már a Gilgames eposzban megjelenik egy sárkányszerű, tüzet okádó lény, Humbaba, aki az istenek lakhelyét, a Cédruserdőt védte.

A sárkányok két főbb kultúrkör szerint csoportosíthatók, vannak az európai sárkányok, ezek valószínűleg a görög és közép-keleti mitológiákból kerültek át a mesékbe. Maga latin draco szó, amelynek különböző változatait több nyelvben használják is a görög δράκων szóból ered, ami óriás méretű hüllőt jelölt.

A másik nagy halmaz a kínai sárkányoké, ezek Japánban, Koreában és más kelet-ázsiai országokban terjedtek el. A két féle sárkány valószínűleg egymástól teljesen függetlenül jelent meg a mitológiában, de az évszázadok alatt befolyásolták egymást.

Közös ősök

Hogyan lehetséges, hogy ennyire elterjedt a világon egy többé-kevésbé hasonló tulajdonságokkal bíró óriási, hüllőszerű lény, miközben a természetben nem létezik ilyen állat? Elfogadott elmélet, hogy a dinoszauruszoknak, vagyis azok csontjainak komoly szerepe lehetett a mesebeli lény kitalálásához.

Az emberek egészen a modern időkig nem tudták hova tenni azokat a hatalmas csontokat, amelyeket a dinoszauruszok hagytak maguk után. Képzeljük magunk elé a helyzetet, amikor egy ókori település határában a földművesek találnak egy T-Rex koponyát vagy egy Apatosaurus lábszárcsontot. Perszehogy arra gondolnak, hogy egy óriási (ma is élő vagy már a héroszok korában elpusztított) állattól származhat. És a fantáziának semmi sem szab határt, mindenféle mágikus tulajdonságokkal ruházzák fel az óriás állatot és különféle történeteket kanyarítanak mellé.

A sárkányok elég változatosan jelennek meg a különböző mitológiákban, nem mindig néztek ki úgy, mint ahogyan azt ma jelenítik meg a filmekben. Eredetileg lábak nélküli csúszómászó lények voltak, inkább a kígyóra hasonlítottak. A lábak a keresztény kultúrkörben jelentek meg a középkorban, ezekből is lehet kettő vagy négy, vagy akár még több is, a korai európai irodalomban ez utóbbira is van példa. Az európai sárkányoknak ezen felül szárnyuk is van, a kínaiakra nem jellemző ez, ott megmaradtak a kígyószerű kinézetnél (szárnyai csak a legöregebb sárkányoknak vannak). A méretük is változó, léteznek egészen apró sárkányok is és persze az óriási szörnyek. A legtöbbnek egy feje van, de akadnak többfejű sárkányok is, a magyar népmesékben a három-, hét-, kilenc- és tizenkét fejű sárkányok a jellemzőek. A sárkányok színe is sokféle lehet, a legjellemzőbb a zöld, vörös és fekete, de néha sárgák, kékek vagy akár fehérek is lehetnek.

Jó és gonosz sárkányok

A sárkányok néha segítőkészek és védelmezők, néha gonosz és veszélyes állatokként jelentek meg a történetekben. Az ázsiai sárkányok általában jóságos teremtmények, gyakran segítenek az embereknek. Komoly spirituális erővel bírnak, a természet elemi erőinek megtestesítőiként jelennek meg. Bölcsek, sokáig élnek, valamilyen természetfeletti erővel bírnak, de természetesen értik és beszélik az emberi nyelvet. Sőt, egyes népeknél egyenesen a sárkányok tanították meg az embereket beszélni és írni. Dél-Kelet Ázsiában érezhető a kínai hatás, de itt még kígyószerűbb a sárkány. Ugyanakkor több feje is lehet, Kínában ugye egy fej a jellemző.

A keresztény és perzsa mitológiában azonban a sárkányok inkább a gonosz megtestesítői. A kereszténység megjelenésével billent a mérleg a gonosz sárkányok felé, a sárkányok ugyanis innentől kezdve a Sátánt jelképezték. Jób könyvének 41. fejezetében is megjelenik egy hatalmas, tüzet okádó lény.

Sárkányok vs hősök

A sárkányok azok a szörnyek, amelyek általában nem csak úgy léteznek a történetekben, hanem le kell győzni őket. A többi mitológiai lény, mint a trollok, tündérek, egyéb lények is kapcsolatba lépnek az emberekkel, de őket nem mindig kell legyőzni. Az európai kultúrkörben azonban ritkán jelenik meg úgy sárkány egy történetben, hogy ne lenne egy hős, aki megküzdene ellene.

Szegény sárkányoknak tehát gyakran az a sorsa, hogy valamilyen hős élet-halál harcot vív vele és természetesen legyőzi. Már az ókori keleten is megjelenik ez a motívum, amely aztán tovább él a görögöknél Apolló személyében, a korai keresztényeknél Szent György és Szent Mihály a sárkányölő, később Beowulf és Trisztán léptek a nyomukba.

Az a mitológiai szál, hogy a sárkányok kincseket és aranyat őriznek, valószínűleg a bronzkorhoz köthető. Akkoriban a települések magtáraiba, élelmiszer raktáraiba kígyókat helyeztek, hogy megvédjék az ételt az egerektől. És az élelemnél értékesebb kincs akkoriban nem nagyon létezett.

Több állatból gyúrták össze

Miután nagyvonalakban kitárgyaltuk a sárkányok természetét, képzeljünk magunk elé egy sárkányt. Óriási oroszlánszerű, de pikkelyes teste van hatalmas farokkal, tüzet okád, szárnyai is vannak és négy lába, hatalmas karmos ujjakkal. Vörösek vagy égő sárgák a szemei, fején tüskék vannak és hatalmasak a fogai. Ilyen állat nincs, de ha belegondolunk, akkor minden jellemzője megjelenik valamilyen állatnál. Jó, a tűzfújás nem, de nemsokára elmagyarázzuk, az honnan jön.

Az oroszlánszerű testet, karmokat és a hatalmas fogakat nem kell magyarázni, ezek az ijesztő külső velejárói. Nézzük az egyik legfurcsább jellemzőjét, a pikkelyes bőrt. Ennek egyszerű a magyarázata, nehéz megsebezni, szinte mindennek ellenáll. A krokodiloknak is kemény, pikkelyszerű a teste, kevés fegyver hatol át rajta.

Jöhet a repülés. A sárkányok szárnya általában a hátukon van, opcionálisan lehet még egy-egy szárny a lábukon is, esetleg a farkukon. A természetben a madaraknak van szárnyuk, onnan vehették át a mitológiába, ennél nem valószínű, hogy a pterosaurus lett volna az ötletgazda. Az sem meglepő, hogy nagy a szárnyak fesztávolsága, hiszen az óriási sárkányokat csak ezek bírják el.

Mi a helyzet a tűzokádással? Olyan állatot nemigen látunk a természetben, amely képes erre, még egy aprócska szikrát sem köpnek a létező élőlények. Vannak azonban olyan állatok, amelyek bénító, erős mérget köpnek ellenfeleikre. Ilyen például a köpködő kobra, ami viszonylag messziről is eltalálja áldozatát.

De vannak elvontabb elméletek is, amelyek a pokol szájának jelképét látják a tűzfújásban. Például Hieronymus Bosch elképzelése szerint a pokol lángokkal és füsttel körülvett kapuja egy szörny szájához hasonlít. Itt kanyarodunk vissza ahhoz a keresztény elképzeléshez, amely a sárkányt a Sátánnak azonosítja, gonosz és tüzet is tud fújni.

Sárkányok manapság

A magyar népmesékben nemcsak hogy jelen van a sárkány, de eléggé hangsúlyos szereplője a történeteknek. Általában negatív szereplő és sok feje van (kivéve persze Süsünek, de ő nem is gonosz, mint fajtársai). A magyar mesékben a sárkány különös figura, sokszor emberalakban jelenik meg, a felhőkben lévő palotában lakik, királykisasszonyokat rabol el és forgószél képében jelenik meg. Az időjárás és a sárkány összekapcsolása egyébként nem magyar sajátosság, a hettita mitológiában is megjelenik. A magyar mesékben a sárkányok sorsa, hogy legkisebb királyfi vagy a parasztfiú legyőzze őket, hogy bizonyítsa bátorságát és rátermettségét.

A sárkányok a mai napig népszerű szereplői a modern történeteknek is. Tolkien műfajteremtő regénysorozatában is szerepelnek, azután számtalan film, sorozat és videojáték főszereplői lettek. Itt több a mozgásterük, lehetnek akár jóságos lények is, vagy velejéig romlott, ördögi szörnyek. Legutóbb épp a Trónok Harcában jelentek meg látványos CGI-jelenetekben. Vég nélkül sorolhatnánk a regényeket, amelyekben sárkányok a fő- vagy mellékszereplők, de idézhetnénk Diderot is, aki állítólag már a 18. században azt mondta, hogy túl sok csodálatos történet van már a sárkányokról.