Az ókori Róma története nem szűkölködik vérgőzös epizódokban. Már a gladiátorok viadalai is elég gyomorforgatók voltak, de hát panem et circenses, és akkoriban még nem találták fel az akciófilmeket. A Colosseumon kívül zajló eseményekben azonban sokkal több volt a gonoszság, az ármány és a fertő, mint az arénában.

A római császárok között nemcsak latin közmondásokat pufogtató reálpolitikusok, hanem komplett őrültek is voltak. Elég a családjával bestiális kegyetlenséggel leszámoló Caligulára gondolni, aki a lovát akarta megtenni szenátornak. Nem csoda, hogy őt is egy összeesküvésben gyilkolták meg - viszont még az ő elmebaja sem érhet fel az unokaöccséhez, Néró császáréhoz.

Már a trónra kerülése sem volt szokványos. Anyja, Agrippina volt Claudius császár negyedik felesége, és elérte, hogy Claudius a vér szerinti fia helyett mostohafiát, Nérót jelölje örökösének a császári trónra. Miután ez megvolt, Agrippina megmérgezte Claudiust, így Néró lett a trónörökös. A családi dráma ezután sem ért véget: Agrippina és Néró megölették Britannicust, Claudius vér szerinti fiát, majd Néró, miután elege lett anyja zsarnokságából, Agrippinát is eltette láb alól.

Csoda, ha ilyen előzmények után a császár magánélete sem alakult a legjobban?

Nérónak öt házastársa is volt - ebből három nő volt, kettő férfi. Az első felesége, Octavia azért halt meg, mert Néró beleszeretett a második asszonyba, Poppeába. Először csak Pandateira szigetére száműzte Octaviát, de – mit tesz isten – a császárnét felvágott erekkel találták meg egy forró fürdőben. Nászajándékul Poppea megkapta Octavia levágott fejét is. Sajnos a második házasság sem tartott sokáig, mert a terhes császárnét Néró hasba rúgta, aki belehalt a vetélésbe. Harmadik felesége, Statilia Messalina – érthetetlen okokból – túlélte a császárt.

De Nérónak két férje is volt - igaz, róluk keveset tudunk. Az első egy Pythagoras nevű férfi volt (a névazonosság a matematikussal csak véletlen). Sporusról már többet lehet tudni; ő Néró rabszolgája volt, és puer delicatusként (kedveskedő fiú) tartotta maga mellett. Sporus állítólag annyira hasonlított Poppeára, hogy Néró teljesen beleszeretett, és úgy döntött, hogy a feleségévé teszi. Megnöveszttette a haját, kasztráltatta a fiút, majd vallási szertartás keretében feleségül vette.

Sporus innentől fogva úgy tűnt fel Néró oldalán, mint a birodalom császárnője; nyilvánosság előtt ugyanazokat a kitüntetéseket viseltek. Egyesek szerint Néró így próbálta kompenzálni a szexuális aberrációit, mint például az anyjával elkövetett vérfertőzést vagy egy Vesta-szűz megerőszakolását. Jupiter tudja, hogy egy rabszolgafiú kasztrálásában és elcsábításában mi lehetett a kompenzáció.

Néró halála után Sporus Nymphidus Sabinus gondozásába került, aki részt vett a Néró elleni összeesküvésben is. A „gondozásába került” erősen idézőjeles kifejezés, mert ő is úgy bánt a fiúval, mintha a felesége lenne. A korábbi császárnővel való hasonlóságot erősíti, hogy Nymphidus is Poppeának szólította a fiút. Nymphidus halála után Sporust Otho császár vette a szárnyai alá. Az eddigiek alapján alighanem egyértelmű, mit jelent egy császár védencének lenni.

Otho csak három hónapig uralkodott; az elbukott  bedriacumi csata után a saját kardjába dőlt. Amikor utódja, Vitellius azt akarta, hogy Sporus vállaljon főszerepet a Perszephoné elrablása című színdarabban – a darab egyik pontján megerőszakolták volna –, Sporus inkább öngyilkos lett, mint hogy vállalja a megaláztatást. A történetírók szerint még húszéves sem volt a halála idején.

Hát ilyen volt az ókori Rómában szexbotrányba keveredett politikusnak lenni.