Svájc híres arról, hogy a napóleoni háborúkat lezáró békeszerződés óta semleges marad minden fegyveres konfliktusban. Még a második világháborút is átvészelték, pedig Franciaország kapitulálása után éveken át minden irányból a nácik és szövetségesei vették körül az országot. Hitler gyűlölte a svájciakat, többször nevezte őket árulónak, undorítónak, magát az országot pedig a náci Németország halálos ellenségének, és egy pattanásnak Európa arcán. Ez valószínűleg abból fakadt, hogy a német nemzetiségű svájciak szívesebben éltek együtt a francia ajkú svájciakkal, mint hogy csatlakozzanak az új Németországhoz; illetve Svájcnak a puszta létezését a nagy példakép Római Birodalom gyengeségéből és hibáiból vezette le - amit majd a Harmadik birodalom korrigál.

Bár hivatalosan még közvetlenül a háború kirobbanása előtt is arról beszélt, hogy a svájci semlegesség szent és sérthetetlen, Hitler valójában azt tervezte, hogy a kontinens meghódítása, és a nagyobb ellenséges országok (értsd: elsősorban Franciaország) legyőzése után Svájcot is lerohanja. Az invázió haditerve egészen korán készen állt, ez volt a Tannenbaum (fenyőfa) hadművelet, amit eredetileg 1940 májusára terveztek, később június végére csúsztattak, aztán egészen októberig tologatták és módosítgatták, végül határozatlan időre felfüggesztették, és csak a szövetségesek normandiai partraszállásával vetették el - amikor már nagyjából úgyis mindegy volt.

De vajon hogyan úszta meg Svájc a német inváziót? Elvégre az ország bankszektora, és ipara igencsak jól jött volna a náciknak.

A svájciak nemigen bíztak Hitler ígéreteiben, így amikor Lengyelország lerohanásával elkezdődött a nagy világégés, 48 órán belül 400 ezer fős svájci hadsereg sorakozott fel az ország határainál. A svájciak attól tartottak, hogy a Wehrmacht Franciaország megtámadásakor a Maginot-vonal áttörése helyett Svájcon vág át, és kerüli meg a hírhedt védelmi erődrendszert. Mint tudjuk, ez végül nem így történt, a németek északi irányban kerültek, az áldozat pedig szerepe Hollandiának és Belgiumnak jutott.

Egy pillanat. 400 ezres hadsereg? A semleges Svájcban?

Svájc az 1815-ös párizsi béke után az úgynevezett felfegyverzett semlegességet választotta, vagyis azt vállalta, hogy nem kezdeményez semmilyen konfliktust, de hadsereget azért tart, hogy meg tudja védeni magát, ha arra kényszerül. A sorkatonai kiképzés kötelező volt (és évente mindenkit újra behívtak 3 hétre gyakorlatozni), minden ezen átesett férfinak törvényi kötelessége volt fegyvert tartani otthon, és 48 éves koráig bármikor behívható volt a hadseregbe. A sereg jól szervezett, fegyelmezett, óramű pontossággal működő, és jól felszerelt volt, pont olyan, ahogy azt a svájciaktól általában várja az ember az élet egyéb területein. Ráadásul az ország földrajzi adottságai, a hegyek, szűk hágók, keskeny utak sem kedveztek az esetleges támadó félnek, gyakorlatilag lehetetlenné tették a tankokra épülő blitzkrieg-taktikát. További bónuszként a svájciak készen álltak arra, hogy az Alpok magasabb fennsíkjaira vonuljanak vissza, felrobbantva-aláaknázva maguk mögött az úthálózatot, alagutakat, hidakat és viaduktokat. Az invázió tehát mindenképpen sokáig húzódott volna, és súlyos veszteségekkel kellett volna számolnia a náci vezérkarnak.

A döntő érv Svájc békén hagyása mellett végül az volt, hogy így jár jól mindenki. A semleges ország az összes harcoló féllel kereskedhetett, amivel mindenki jól járt. Az élelmiszerből és különféle nyersanyagokból behozatalra szoruló Svájc például nem halt éhen. Vásároltak egy kisebb flottát, aminek a segítségével kereskedhettek a szövetségesekkel; a szállítmányokat Vichy-Franciaországon keresztül vonatok szállították az országba, amelyeknek a biztonságát a nácik szavatolták. A svájciak fő értéke a különféle precíziós műszerek voltak, amelyekre minden harcoló félnek szüksége volt, illetve a bankok. A bankok, amelyek szemrebbenés nélkül megvették a náciktól a fél Európából összerabolt aranyat, hogy aztán az így kapott pénzzel a németek nyersanyagot és élelmet vásárolhassanak semleges országoktól, például Törökországtól. A szövetségeseknek ez persze nem tetszett, de egészen 1943-ig nem nagyon voltak olyan pozícióban, hogy nyomást tudtak volna gyakorolni a svájci-német kapcsolatok visszafogása érdekében - meg hát örültek, hogy az ő svájci bankokban tartott pénzük is biztonságban van. A németek pedig még afelett is szemet hunytak, hogy Svájc százezernyi menekültet, köztük több tízezer zsidót fogadott be a háború alatt.

A hét hat napján a németekkel dolgozunk, de a hetediken a szövetségesekért imádkozunk.

- szólt a népszerű svájci mondás akkoriban.