A kannibál sorozatgyilkos, aki a légynek sem ártott
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Van az úgy, hogy az ember hazudik a bíróság előtt, mert menteni próbálja az irháját. De hogy bevalljon több tucat brutális gyilkosságot, amit valójában nem követett el, nos, az elég ritka. Sture Bergwall, aki a médiától hamar megkapta a svéd Hannibal Lecter nevet, így tett: 38 bűntényt vallott be töredelmesen. Gyomorforgató aprólékossággal számolt be az esetekről: kínzás, csonkítás, nemi erőszak, kannibalizmus, és a vége mindig gyilkosság. A leírásokban ugyan egy csomó részlet nem stimmelt, és logikai bakik is akadtak bőven a vallomásban, de a vallomása alapján elítélték. 23 évet töltött egy elmegyógyintézetbe zárva, mire kiderült, hogy nem gyilkos, csak krónikus hazudozó.
Bergwall gyerekkora elég zaklatott volt: melegként nőtt fel egy fundamentalista vallásos családban, rászokott az amfetaminszármazékokra, többször került összetűzésbe a törvénnyel, kisebb-nagyobb rablások, késelések kapcsán. Amikor Mikulásnak öltözve megpróbált kirabolni egy svéd bankot, a bíróság mentálisan instabilnak minősítette és 1991-ben börtön helyett egy elmegyógyintézetbe zárták. Ironikus módon nagyon jól érezte magát az intézetben, itt ugyanis megkapta azt a figyelmet és elfogadást, amit addigi életében sosem.
Miután Bergwall rájött, hogy az orvosok annál több figyelmet szentelnek az ápoltaknak, minél súlyosabb az illető állapota, elkezdte magát még sokkal durvábban kattantnak tettetni, mint amilyen volt. Minden szabadidejét az intézet könyvtárában töltötte, ahol az országban történt, megoldatlan gyilkossági ügyek után olvasott az újságokban. Aztán egyszer csak bedobta a bombasztorit: bevallotta, hogy ő ölt meg egy 1980-ban eltűnt 11 éves fiút. Megerőszakolta, megfojtotta, levágta az ujjait, és megette őket, aztán a holttestet elásta az erdőben. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, de Bergwall nagyon ügyesen, és meggyőzően hazudott. Ebben sokat segített, hogy nagy dózisban kapott benzodiazepint, és a szorongásgátló-nyugtató szer hatására lassan elmosódtak a határok a fejében a valóság, és a fiktív horrorfantázia között.
Ahogy a rendőrség és a média is lecsapott rá, szépen tovább etette őket újabb és újabb brutális gyilkosságokkal, amelyeket mind az újságokban olvasott, és magára vállalt. A bíróság nyolc gyilkosságot talált bizonyítottnak a 38-ból, és az ítélet értelmében Bergwallnak életfogytig az elmegyógyintézetben kellett maradnia.
Majdnem két évtized telt el, amikor egy svéd dokumentumfilmes, Hannes Rastam elkezdett a sztori után nyomozni, és egyre furább dolgok derültek ki Bergwallal és a gyilkosságokkal kapcsolatban. Például az, hogy miután megváltoztatták a gyógyszereit 2001-ben, az addig bőbeszédű sorozatgyilkos soha többet nem beszélt a gyilkosságokról. A nyomozati anyagban is akadtak furcsaságok, például egyetlen áldozat, de még egy vércsepp sem került elő soha az olyan ügyekben, amiben Bergwall eltűnt személyes megölését vallotta be, és árulta el, hová rejtette a holttesteket. Erdőket, tavakat, mocsarakat kutattak át, eredmény nélkül. A DNS-vizsgálat sem mutatott egyezést egyetlen esetben sem Bergwall mintájával; amikor azt állította, hogy megerőszakolta az áldozatát, a spermaminta sem stimmelt. Volt, hogy feltűnően rosszul írta le az áldozat külsejét, és olyan is, amikor belezavarodott abba, milyen fegyvert használt a gyilkossághoz.
2009-ben végül az ügyet újratárgyalta a bíróság, újra megvizsgálták a bizonyítékokat, a vallomásokat, és végül a "tettes" bevallotta, hogy nem ölt meg senkit, minden szava hazugság volt. Sture Bergwallt 2014 márciusában felmentették a gyilkosságok vádja alól, és szabadon engedték.