Szuperhősök eredettörténete szokott így kezdődni a képregényekben: egy titkos amerikai katonai kísérletben a negyvenes években gyanútlan pácienseket oltottak be radioaktív plutóniummal. Albert Stevens, egy egyszerű szobafestő akkora dózist kapott intravénásan, ami a mai szabályozás szerint az atomerőművekben dolgozók éves egészségügyi határértékének 1280-szorosa. Simán túlélte.

Az amerikai atombomba kifejlesztéséhez és megépítéséhez vezető Manhattan-terv egyik fontos része volt az a tudományos kutatás, ami a sugárzás hatását vizsgálta az emberi testre. A cél az volt, hogy megállapítsák, milyen sugárdózis mellett lehet még biztonságosan dolgozni radioaktív anyagokkal, és megfigyeljék, hogyan bomlik le a szervezetben a sugárzó anyag, illetve hogyan halmozódik fel a csontokban. Az első állatkísérleteket 1944-ben végezték el, majd a következő év tavaszán eljött az embereken végzett tesztek ideje is. Ekkor nagyjából két hónappal voltunk az első kísérleti atomrobbantás, a Trinity teszt, és hárommal Hirosima elpusztítása előtt.

Albert Stevens ekkor egy egyszerű szobafestő volt, az ötvenes éveiben járt. Súlyos gyomorfájdalmakkal került kórházba 1945 tavaszán, ahol az orvosok megállapították, hogy rákja van, méghozzá végstádiumú, gyakorlatilag halálra van ítélve. Bár ezt sosem árulták el neki, ezzel ő lett a CAL-1 kódnevű, első számú páciens a hadsereg titkos kísérletében a 18 tesztalanyból. Mivel az orvosok már lemondtak róla, Stevens kapta a kísérletekben a legdurvább sugárdózist: 1945. május 14-én Stevens 0,2 mikrogramm plutónium-238, és 0,75 mikrogramm plutónium-239 izotópot kapott egy injekcióban, anélkül, hogy elárulták volna neki az orvosok, hogy mivel oltják be. A szervezete ezáltal utólagos becslések szerint a következő 21 évben összesen 64 sievert sugárdózist kapott. Csak hogy tudjuk hová tenni a számot, ez nagyjából megfelel:

• 3,2 millió mellkasröntgen sugárterhelésének
• Az atomerőművekben dolgozók éves egészségügyi határértéke 1280-szorosának
• A baleseti mentésben résztvevők számára megengedett határérték 250-szeresének
• A közvetlen egészségügyi hatások megjelenésével járó határérték 25-szörösének
• A halálos adag 10-30-szorosának

Albert Stevensnek minden emberi számítás szerint 10 percen belül meg kellett volna halnia, ehhez képest még 21 évet élt, és 79 éves korában vitte el a szívroham. A sugárzással kapcsolatba hozható egészségügyi panasza sosem volt. Az injekció után egy éven át vizsgálták az orvosok, és eközben kiderül, hogy

egy csúnya gyomorfekélyt diagnosztizáltak félre az orvosok. Ettől függetlenül haláláig abban a hitben élt, hogy rákja volt, amiből egy kísérleti kezelésnek köszönhetően gyógyult ki, és emiatt kell évente aprólékos felülvizsgálatra visszajárnia. A kísérletben részt vevő másik 17 emberből - akik szintén halálos betegek voltak - nyolcan haltak meg még a kísérlet alatt. Az utolsó túlélő 44 évet élt még a kísérlet után. Albert Stevens máig a legnagyobb sugárdózist kapott és túlélt embernek számít, az orvostudomány azóta sem tudta megmagyarázni, hogyan volt erre képes a szobafestő szervezete.

Stevens történetét a halála után 27 évvel derítette fel Eileen Welsome amerikai oknyomozó újságíró, aki 1994-ben meg is kapta ezért a Pulitzer-díjat.

(Részlet a Spektrum műsorából.)