Benito Mussolini, a hírhedt fasiszta diktátor sok borzasztó dologba vágott bele a 21 év alatt, míg Olaszország miniszterelnöke volt. Ezek közül az egyik legkevésbé ismert, de az olasz konyhát kedvelők számára egyenesen hajmeresztő - és szerencsére kudarcba fúlt - terve az volt, hogy száműzi az olasz konyhaművészetből a tésztát.

A tészta a legolaszabb étel, a római idők óta fogyasztják, maga a pasta név is a latinból ered. Az Encyclopedia of Pasta 310 olasz tésztafajta több mint 1300 variációját ismeri. Hány olyan olasz ételt tud felsorolni, amiben nincs tészta? Na ugye. Hogy Mussolini szerette-e a tésztát, azt nem tudjuk (feljegyzések szólnak arról, hogy súlyos gyomorfekélye volt, ezért elég kevés dolgot ehetett), azt viszont igen, hogy az volt a terve, hogy azt rizsre cseréli az olasz konyhában. A cél a bizarr kezdeményezés mögött az volt, hogy az országot annyira önellátóvá tegye, amennyire csak lehet, márpedig a tésztaételek és különféle kenyerek népszerűsége miatt az olaszok komoly gabonaimportra szorultak akkoriban.

Mussolini megemelte a gabonára kivetett vámot, és komoly propagandakampányt indított azért, hogy az olasz gazdák inkább rizst termesszenek, az emberek pedig azt egyék spagetti helyett. A mondanivaló az volt, hogy a tészta nehéz, és tunyává tesz, megbénítja az intellektust, és elveszi az erőt. Az igazi harcosok nem esznek tésztát, és a nők sem szeretik a tésztazabáló férfiakat, mert akinek tésztával van teli a hasa, az nem lehet jó szerető, és úgy általában, nem is igazi férfi. A kampányba a futurista mozgalom is beszállt, ami a rizst modernnek tartotta, a tésztát pedig ósdi hagyománynak, amin túl kell lépni.

Persze kétezer év megszokását, és zseniális tésztaételeit nem lehetett csak úgy, parancsra lesöpörni az asztalról. Hiába tartottak 1928-től kezdve Olaszországban Nemzeti Rizsnapot, osztogatták ingyen a rizst a népnek, és állítottak fel ingyen rizottókonyhákat, a nagy terv egyszerűen lepattant az olasz népről, különösen a déli régiókban. A rizs az első világháború katonáinak szegényes étel-fejadagjait idézte fel, és úgy általában, csak az fanyalodott rizsre, aki olyan szegény volt, hogy még tésztára sem futotta neki.

Bár az extra vám miatt a tészta ára megemelkedett, és emiatt valóban csökkent az olaszok fogyasztása, a háború után, az olasz gazdaság berobbanásával soha nem látott szintre emelkedett a tésztafogyasztás az országban, és ez tart azóta is.