A méheknek igencsak szervezett az életük, úgynevezett államalkotó rovar, több tízezer példány él egy családban. A méhcsaládot különböző funkciót betöltő egyedek alkotják és igazi jövőképet adnak utódaiknak. Ez azt jelenti, hogy a takarító nem marad örök életében takarító és a dajka is előlép őrző-védővé, ha elég idős lesz hozzá.

A méhkirálynő kivételezett helyzetben van, ő akár öt évig is élhet és napi ezerötszáz-kétezer petét is lerakhat. A dolgozók ezekből a megtermékenyített petékből alakulnak ki. Messze nem élnek olyan hosszú ideig, mint anyjuk, átlagosan 4-6 hétig élnek.

Rövid életük alatt végigjárják a ranglétrát is. Születésük utáni első és második napon takarítók lesznek, ekkor tisztítják meg a méhsejteket, vagyis a lépeket alkotó szabályos, hatszögletű cellákat. A sajátjukkal kezdik.

Már három naposan átképzik magukat dajkává, az első néhány napon még az idősebb még ki nem kelt utódokat gondozzák, hatnapos koruktól pedig már a fiatalabb ivadékokat is rájuk  merik bízni. Nagyjából 10-12 napos korukig bébiszitterkednek a kaptárban.

Amikor 12 naposak lesznek, testük elkezd méhviaszt termelni, ami a lép építéséhez szükséges. Ekkor tehát átvedlenek építésszé, lépet építenek, élelmiszert szállítanak és más hasonló feladatokat látnak el.

A fiatal méhek háromhetes korukig maradnak a kaptárban, ennek az időszaknak a végén már annyira megbíznak bennük társaik, hogy őrzővédő feladatokat kapnak. A méhek 18-21 napos korukban a kaptárat, vagyis annak röpnyílását őrzik az esetleges ellenségektől.

Három hetes korától aztán kiengedik végre a szabadba, hogy virágport, nektárt, vizet és propoliszt gyűjtsenek. Egészen halálukig (azaz nyári méheknél 40-45 napos korukig, telelő méheknél féléves korukig) ez marad a feladatuk. A dolgozó méhek állítólag annyira kimerülnek a folyamatos munkától, hogy ritkán élnek ennél tovább.