Amikor teljes fordulatszámon pörgött a második világháború, a résztvevő országok nem sokat finomkodtak, ha egy potenciálisan a háborút eldöntő csodafegyver kifejlesztéséről vagy bevetéséről volt szó. A civil áldozatok vagy a környezeti pusztítás nem számított, csak a hatékonyság, ezt jól láthatjuk Hirosima és Nagaszaki esetéből. A briteknek azonban volt egy fegyverük, ami még az atombombánál is durvább pusztítást vitt volna véghez Németországban, ha bevetik. Kevésen múlt, hogy végül nem így történt.

Churchill 1941-ben adta áldását az egészen cinikus módon Vegetariánus hadműveletnek nevezett titkos tervre, aminek az volt a lényege, hogy anthraxszal, vagyis lépfenével fertőzzék meg és irtsák ki Németország szarvasmarha-állományát, ami egyrészt a halálos betegség emberekre való átterjedésével, másrészt brutális éhínséggel járt volna. Visszafogott becslések szerint is milliók haltak volna bele, és évtizedekre tette volna lakhatatlanná a megtámadott területet.

Az anthraxbomba kifejlesztése 1942 elején indult el. A terv szerint ötmillió darab, egyesével anthrax-spórákkal beoltott, egyenként 10 grammos pici szarvasmarha-takarmány darabka szállította volna a betegség kórokozóit Németországba, a királyi légierő speciálisan átalakított bombázói szórták volna meg a mezőgazdasági területeket, ahol a tehenek legelnek. Az anthrax-spórákat a mezőgazdasági minisztérium laborja szállította, a preparált takarmányt egy londoni szappangyárban állították elő, majd 400-asával csomagolták össze egy-egy anthraxbombába. Egy repülő 10 ilyen csomagot tudott ledobni az ellenséges területre, pontosan kiszámított menetrend szerint, 18 perc alatt, hogy a spórák terítése optimális legyen.

Bár Churchill és a brit vezérkar az anthraxbombára akkor csak potenciális válaszcsapásként tekintett, ha a németek vegyi vagy biológiai fegyvert vetnének be Anglia ellen, 1942 nyarán egy elhagyatott szigeten élesben tesztelték, mit tud.

Gruinard egy alig 2 négyzetkilométeres, lakatlan sziget Skócia partjaitól alig egy kilométerre egy öbölben, itt próbálták ki az anthraxbombát. Tesztalanyként 80 birkát szállítottak a szigetre, amit a bombázók alaposan megszórtak. A kísérlet teljes sikerrel járt, az összes állat rövid időn belül megfertőződött és elpusztult, sőt, az egész sziget olyan szinten szennyezett lett, hogy el kellett zárni a külvilágtól. 48 évvel később, 1990-ben nyilvánították csak biztonságosnak, több, kudarcba fúlt fertőtlenítési-tisztítási kísérlet után.

Egész 1943-ban gőzerővel folyt a bombák gyártása, és a haditerv részletes kidolgozása. Feltérképezték, hol lehet a legkönnyebben a legnagyobb szarvasmarha-állományt megfertőzni (Hannover és Oldenburg térségében), illetve készült egy terv az anthrax közvetlen civil lakosság elleni bevetésére is, Berlin, Frankfurt és Hamburg bombázásával.

1944 elejére minden készen állt a biológiai fegyver bevetésére.

A németek, meg úgy általában mindenkik nagy szerencséjére azonban a teheneket megfertőző bombákat csak akkor volt értelme ledobni, amikor az állatok a szabadban legelnek, vagyis legkorábban a tavasz közepén. Ekkorra azonban már olyan jól állt a háború a szövetségesek számára, és olyan közel volt a partraszállás, hogy nem akarták egy ilyen drasztikus megoldással gyakorlatilag megsemmisíteni Németországot. Az elkészült bombák tölteteit szigorú biztonsági intézkedések mellett 1945 végén elégették. A projekt vezetőjét, és az anthraxbomba atyját, Paul Fildes mikrobiológust 1946-ban lovaggá ütötték.