Az egyik ok, ami miatt sokkal jobb most élni, mint a középkorban, hogy az ember jóval kisebb eséllyel hal meg nyomorultul valami véletlenszerű betegségben, amiről az orvosok csak találgatni tudják, hogy mi lehet. Ilyen, mára elfeledett, egészen bizarr betegség volt a szűzlánykór, vagy más néven zöld betegség. Arról kapta a nevét, hogy tipikusan lányok és fiatal nők kapták el, és a bőrük elzöldülése volt a leglátványosabb tünet.

A tüneteket először az 1500-as évek közepén Johannes Lange német orvos írta le: levertség, általános gyengeség, étvágytalanság, és persze a zöldre színeződött bőr. A korabeli orvoasi könyvekbe morbus virgineus, vagyis szüzek betegsége néven került be, mert főleg fiatal nőket érintett, akiknél jellemző tünet volt a menstruáció megszűnése is. Sokáig úgy tartották, hogy az oka a beteljesületlen szerelem, ami egy elég eufemisztikus megfogalmazás arra, hogy szexhiány. Ennek megfelelő volt a gyógymód is: "háljon férfival, ha megfogan, fel fog gyógyulni" – javasolta Lange doktor.

A 18. századra aztán uralkodóvá vált az a nézet, hogy vashiány okozza a betegséget, és vastartalmú, vagy annak hitt ételekkel, többek között csokoládéval próbálták kezelni. Ez már közelebb járt az igazsághoz, a betegség ugyanis hipokrómikus anémia, vagyis vérszegénység volt, amit vitaminhiány, illetve vashiány okoz, de lehet örökölt is, és a vörös vérsejtek elhalványulásával jár. Ez sápadt bőr formájában látszik meg az emberen, ami extrém esetben zöldes árnyalatot is felvehet – ehhez már csak a túlzásokkal nem fukarkodó középkori általános szóbeszéd kellett, és máris készen volt a rossz és egyhangú táplálkozásból kinőtt szörnyű kór, amitől elzöldülnek a szűzlányok.