1897 januárjában a kovácsként dolgozó Erasmus Shue elszalajtotta a szomszédja fiát, hogy nézze meg, szüksége van-e valamire a piacról a nejének, Elvának, akivel három hónapja voltak házasok. Ahogy a fiú belépett a Greenbier County-i rönkházba, az első dolog, amit megpillantott, Elva élettelen teste volt. A lépcső alján feküdt, összezárt lábakkal, az egyik kezét a mellkasára szorítva, a másikat lazán kinyújtóztatva maga mellett.

A fiú először azt hitte, hogy Elva csak alszik, de hiába szólongatta, Elva nem válaszolt. A kétségbeesett fiú az anyjához rohant, rögtön elmondta neki, hogy mi történt; az anyja értesítette a helyi orvost, George W. Knappet.

Legalább egy óra eltelt, mire a halottkémként is dolgozó Knapp a helyszínre ért. Akkorra Shue már felcipelte a felesége testét a hálószobába; megmosdatta, felöltöztette és ágyba fektette. Magas nyakú, galléros ruhát és fátylat adott rá; így készítette föl a temetésre. Miközben Knapp a holttestet vizsgálta, Shue végig a felesége fejét ölelte és csendben sírt. Amikor Knapp Elva nyakát és fejét akarta megnézni, Shue zaklatottá vált. Knapp nem akarta provokálni a férfit, így annyiban hagyta a dolgot.

Knapp semmilyen elváltozást nem talált a holttesten. Mivel Elva néhány héttel korábban meglátogatta, Knapp azt írta a jelentésbe, hogy a nő valószínűleg a terhességgel kapcsolatos szövődményekbe halhatott bele.

A temetésen a gyászoló özvegy nagyon különösen viselkedett. Állandóan a koporsó körül járkált, és egy olyan sálat is a nyakára tekert, ami egyáltalán nem illett a temetési ruha többi részéhez. Shue viszont ragaszkodott hozzá, hogy rajta maradjon; azt állította, az volt a felesége kedvence. A holttest fejét is megtámasztotta egy párnával. Az emberek furcsállották a dolgot, de nem szóltak; ki mint tudja, úgy gyászolja meg a saját halottait. Különben is, a kovács a közösség megbecsült tagja volt. Senki nem gyanított semmit.

Leszámítva Elva anyját.

Mary Jane Heaster soha nem kedvelte meg a vejét. Meg volt róla győződve, hogy a kovács ölte meg a lányát. Heteken át imádkozott Elváért. Aztán az imák hirtelen meghallgatásra találtak.

Heaster azt állította, hogy a lánya egymás után négy éjszaka is megjelent neki álmában, hogy elmondja, mi történt valójában. Mint elmondta, a lánya lelke egy fénylő pontból egyszer csak emberi alakot öltött, a szoba pedig jéghideggé vált. Elva szelleme megvallotta az anyjának, hogy Shue kegyetlenül bántalmazta, és egy éjszakán eltörte a nyakát, mert azt hitte, a felesége nem készített neki húst vacsorára. A szellem ezután eltűnt, de előtte még visszapillantott az anyjára.

Heaster meglátogatta a helyi ügyészt, John Prestont, és egy egész délutánt töltött azzal, hogy meggyőzze: vizsgálja ki az ügyet. Akár elhitte Preston a mesét, akár nem, Heaster meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy kérdezősködni kezdjen a városban. Shue szomszédja elmondta neki, hogy a férfi milyen furcsán viselkedett a temetés alatt, és dr. Knapp is elismerte, hogy nem tudta teljes egészében megvizsgálni a holttestet.

Prestonnak ennyi elég is volt ahhoz, hogy elrendelje a tetem exhumálását, és új vizsgálatot kérjen – Shue hiába tiltakozott. Dr. Knapp és két másik orvos megállapították, hogy a nő nyakán fojtogatás nyomai láthatók, a csigolyái megrepedtek, és a légcsöve is összezúzódott.

Világossá vált, hogy Elvát megölték, de semmilyen bizonyíték nem volt rá, hogy Shue követte el a gyilkosságot. Ugyanakkor Prestonnak szöget ütött a fejébe, hogy Heaster pontosan leírta, hogyan történt a gyilkosság – még azelőtt, hogy a halottkémek megvizsgálták volna a holttestet.

Preston folytatta a nyomozást; egyre mélyebbre ásta magát Shue múltjába. Rájött, hogy Shue korábban már kétszer is megnősült. Az első házassága válással végződött, mialatt Shue a börtönbüntetését töltötte lótolvajlás miatt. A feleség később elmondta a rendőröknek, hogy Shue hihetetlenül erőszakos volt és rendszeresen verte őt a házasságuk alatt. A második házasság alig nyolc hónapig tartott, és a feleség halálával végződött. A két házasság között Shue azzal dicsekedett a börtönben, hogy azt tervezi, hét felesége lesz élete során.

Mindez csak közvetett bizonyíték volt, de Prestonnak ennyi is elég volt ahhoz, hogy elrendlje a tárgyalást.

Törvény és spiritualitás

A vád koronatanúja Mary Jane Heaster volt. Preston azonban nem akarta, hogy a bíróságon megemlítse a szellem történetét; nem akarta, hogy Heastert bolondnak nézze az esküdtszék. Shue ügyvédje persze tudott a dologról, és a tanúkihallgatáson folyamatosan a szellemről szóló kérdésekkel bombázta a nőt. De bárhogy is erőszakoskodott az ügyvéd, Heaster nem mondott semmit a szellemről – a védőügyvéd taktikája visszafelé sült el. A tárgyaláson Shue sem keltett jó benyomást, amint az esküdtszék tagjait győzködte arról, hogy nézzék meg az arcát – hát így fest egy gyilkos?

Az esküdtszék egy óra tíz perc alatt úgy döntött, hogy igen, így fest. Shue-t bűnösnek találták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de nem sokat ült: 1900 tavaszán kanyaró és tüdőgyulladás végzett vele. Mrs. Heaster 1916-ban halt meg, de hátralévő évei alatt végig kitartott amellett, hogy a lánya szelleme segített kézre keríteni a gyilkosát. Ki tudja, talán a lánya csakugyan a síron túlról üzent neki; talán csak álmodta az egészet; talán az egészet csak kitalálta, hogy perbe foghassa Shue-t.

Elva Zona Heaster emléktáblát kapott Greenbrier-ben. Ahogy ezen is olvasható: ez az egyetlen eset a történelemben, amikor egy szellem tanúvallomása alapján kerítettek kézre egy gyilkost.