A kötés manapság nőies tevékenységnek tűnhet, pedig voltak idők, amikor a nőket a  fonál közelébe sem engedték . A fiúk hat évig tanulták a mesterséget és csak szigorú vizsgák után mondhatták el magukról, hogy tudnak kötni. De miért nőiesedett el ez a szakma, egyáltalán, miért kezdtek el kötni az emberek?

A kötés eredete a múlt homályába vész, több elmélet is van arról, miért és hogyan kezdtek el kötni az emberek. A legvalószínűbb az, hogy a halászokhoz vezethető vissza az egész. Amikor egy egész falut kellett etetni, már kevésnek bizonyult a horgászbot, valami újat kellett kitalálni. Így születtek meg az első halászhálók a kötelek összefonásából.

Persze a halászhálótól nagyon hosszú lehetett az út a rombuszmintás pulóverig, nem is tudják a történészek pontosan, mikorra tehető az első igazi kötött ruhadarab megjelenése. Vannak, akik a skandinávok, az egyiptomiak vagy a peruiak egy-egy ruhadarabját is kötöttnek tekintik, mások szerint ezek még kezdetlegesebb technológiával készültek.

Az első tárgyi emlékek a 2-3. századból származnak, az arabok kötöttek harisnyákat, erszényeket, sapkákat. Az első időkben a kötött ruhák a gazdagok kiváltsága volt, királyi sírokban is találtak kötött sapkát. A 14. században már ismerték a több tűvel készített körkötést is, Szűz Mária kezébe is adtak ilyen kötőtűket.

A 15-16. század környékén alakultak meg az első kötőcéhek. A céheknek csak férfiak lehettek tagjai, azért alakultak meg ezek a műhelyek, hogy megtanítsák a mesterségek művészetét, magas szinten műveljék azokat. A kötésnek ugyanolyan szigorú szabályai, tanévei és vizsgái voltak, mint mondjuk a kovácsmestereknek.

A sikeres vizsgához számos terméket kellett elkészíteni, zoknit, pulóvert, sapkát és kötött szőnyeget is. A szőnyeget nem úgy kell elképzelni, mint egy egyszerű öltésekből álló takarót, gyakran különféle bibliai jeleneteket kellett belekötni. Egy ilyen szőnyeg még ma is a londoni Victoria and Albert Museumban függ kiállítva. Ha pedig valaki tényleg nagyon tehetséges mesterré nőtte ki magát, akár a királyi család személyes kötögetője is lehetett.

A kötés tehát hosszú évszázadokig férfimunka volt, csak a viktoriánus korban változott a nők hobbijává. A kötőgépek feltalálásával az egész sorozatgyártássá változott, és nem volt szükség évek kitartó munkájára ahhoz, hogy kitanulják a mesterséget – ekkor vált hobbivá az addigi munka. Az 1880-as években már költeményekben énekelték meg a nők ezen tevékenységét, kesztyűt, sálat és zoknit kötni a szerelmes férfinak igazán romantikusnak számított. És ez egy idő után olyan tudássá vált, amely növelte  a leendő feleség értékét, innen már csak egy lépés volt, hogy kötelezően megtanítsanak kötni minden kislányt.