A csalás alapvetően undorító. Mások jóhiszeműségét kihasználva tisztességtelen előnyhöz jutni nem szép dolog. De a modern művészetben is van egy csomó undorító, megbotránkoztató vagy felzaklató dolog, amik a maguk provokatív mivoltában pukkasztják a polgárt, veszik semmibe a normát és feszegetik a határokat.

Talán furcsának tűnik az analógia, de a csalást és a művészetet igenis közös nevezőre lehet hozni, ahogy az angol főnév (con artist) is mutatja. Natwarlal, minden idők leghíresebb csalója olyan elképesztő eleganciával verte át az embereket, hogy az érintettek nem szégyenkezve, hanem büszkén hordhatták volna a nyakukban a BALFASZ táblát életük végéig.

Natwarlal – eredeti nevén Mithilesh Kumar Srivastava – 1912-ben született egy indiai faluban, Bangrában. A különleges adottságai és a szakmai tapasztalatai arra predesztinálták, hogy ő legyen minden idők egyik leghíresebb csalója. Natwarlal ügyvédi diplomát szerzett Indiában, de a joggyakorlatnál sokkal jobban érdekelték a kiskapuk – hát nem azért vannak a szabályok, hogy megszegjék őket? Ugye, hogy de. Natwarlalnak jó szeme volt ezekhez a kiskapukhoz, ahol mindig meglátta az új lehetőségeket, és ezeket mindig fantasztikus érzékkel kamatoztatta.

India leghíresebb csalójának volt egy képessége, ami kiváló hamisítóvá tette: bármilyen aláírást utánozni tudott. Beszélik, hogy elég volt ránéznie egy aláírásra, hogy azonnal le tudja másolni. Natwarlal ezenfelül az álcázás nagymestere is volt: több mint ötven alteregója volt, egyedi aláírásokkal, egyedi külsővel. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a jog szakértője volt, már sejthetjük, hogy miért volt olyan sikeres a szakmájában.

A kispályás manővereiből is meg tudott volna élni: csekkeket hamisított, kamu rendeletekkel csalt ki pénzt kereskedőktől. Amikor kezdett elpofátlanodni, már az ország legnagyobb iparmágnásait is megkopasztotta, a jó nevű Tata- és Birla-családoktól Dhirubhai Ambaniig, Ázsia egyik leggazdagabb üzletemberéig. Natwarlal legnagyobb manőverei mégis azok voltak, amikor híres indiai világörökségi emlékműveket és középületeket adott el gazdag befektetőknek. Háromszor adta el a Tadzs Mahalt, kétszer az agrai Vörös Erődöt, és egyszer-egyszer az elnöki palotát, a Rashtrapati Bhavant, illetve az indiai Parlamentet, mind az 545 képviselővel.

A törvényhozásnak persze szúrta a szemét a dolog, és nyolc állam rendőrsége indított hajtóvadászatot Natwarlal után. Több mint százszor emeltek vádat ellene, 14 rendbeli okirat-hamisítást bizonyítottak rá, és összesen 113 év börtönbüntetésre ítélték.

Natwarlal csak húsz évet ült le, de nem a jó, hanem a rossz magaviselete miatt. Kilencszer tartóztatták le, mert minden alkalommal megszökött a börtönökből. Röhögve csinált hülyét a hatóságokból. Utoljára 1996-ban, 84 éves korában vették őrizetbe. Június 24-én a tolószékbe kényszerült aggastyánt kórházi kezelésre szállították, de útközben megszökött, és senki sem látta többé.

Natwarlalt innentől fogva mindenki halottnak hitte. Ezt alátámasztotta a testvére vallomása is, aki azt állította, hogy saját kezűleg hamvasztotta el a fivérét az indiai Ranchiban. Érthető, miért keltett általános megdöbbenést, amikor az ügyvédje 2009-ben azzal fordult a bírósághoz, hogy ejtsék el a csaló ellen felhozott vádakat, amikor Natwarlal 97 éves korában tényleg meghalt.

Natwarlal szülőfalujában szobrot állítottak a híres bűnözőnek, több bollywoodi film is készült rola, és a neve azóta köznévvé vált: Indiában a natwarlal szót használják a nagy volumenű csalásokra. Igen, bűnöző volt, méghozzá nem is kispályás – de ha egyszer ehhez volt istenáldotta őstehetsége...?