1876. március 3-a valószínűleg éppen olyan pénteknek indult a Kentucky állambeli Crouch-birtokon, mint az összes többi. Crouch asszonyság éppen szappant főzött az udvaron, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy hús hullik az égből. Az esetnek hamar híre ment, még a New York Times is megírta, ahol a nő azt mondta, a hús a derült égből kezdett el hullani és pont olyan volt, mintha nagyobb hópelyhek estek volna. De hát nem azok estek, hanem friss hús, ami az egész telket beterítette, még a kerítésre is jutott belőle. Két bátor ember meg is kóstolta, szerintük birka lehetett, de nem zárták ki azt sem, hogy vadhús.

A cikk miatt hamarosan óriási érdeklődés övezte az ügyet. Egy Alexander Tenney Parker névre hallgató férfi több mintát is begyűjtött a kentuckyi Transylvania University számára, hogy tudományosan megvizsgálják. Az első magyarázat három hónappal később érkezett meg és Leopold Brandeis nevéhez köthető. Miután sikerült megvizsgálnia néhányat a titokzatos húsokból, arra jutott, hogy semmi misztikus nincs a dologban, sőt nem is húst, hanem egy nostoc névre hallgató, kolóniákban élő baktériumot találtak a birtokon. Ez a cianobaktériumok törzsébe tartozik és azóta ismeri a tudomány, mióta Paracelsus elnevezte a 16. században. Akkoriban az emberek boszorkányzselé és trollvaj néven emlegették és azt gondolták, hogy az égből esik az esővel együtt. Ez logikusnak is tűnt, hiszen a nostoc szárazon alig észrevehető, míg nedvesen zselészerű tömbökké puffad. Brandeis úgy gondolta, ilyet találtak a Crouch-birtokon is, az elmélet azonban több szempontból is hibás. Egyrészt szemtanú volt arra, hogy a hús a levegőből esett, másrészt pedig aznap száraz idő volt.

Brandeis a mintákból adott párat a szövettannal foglalkozó Dr. A. Mead Edwardsnak is, aki gyorsan meg is cáfolta Brandeis teóriáját és előállt egy jóval nyomasztóbb ötlettel: szerinte egy ló vagy egy ember tüdőszövetének darabjai hullottak az égből. A mintákat ezután több másik szakértő is megvizsgálta, akik a tüdőszövet mellett izomszövetet és porcot is azonosítottak benne. Ez persze semmivel nem tette érthetőbbé a dolgot, sőt talán még tovább is bonyolította azt, így égető szükség volt valakire, aki valóban megmagyarázza a dolgot.

Ekkor jött a képbe a L. D. Kastenbine, akinek a Lousville Medical Journal-ban megjelent cikke adta az addigi leglogikusabb magyarázatot az esetre. Miután ő is megállapította, hogy minden kétséget kizáróan húsról van szó, arra jutott, hogy a különös esőt

Ez elsőre nagyon furcsán hangzik, de ahogy Kastenbine is írta, egyedül ez az ohiói farmer által felvetett elmélet ad értelmes magyarázatot a szövetek sokféleségére és arra, hogy miért terített be ekkora területet a húseső. Kentucky ezen részén mind a pulykakeselyű, mind a hollókeselyű megtalálható és mindkettőre igaz, hogy veszély esetén kiadja a gyomra tartalmát. Ezzel egyrészt eltereli a támadó figyelmét, másrészt könnyít magán a gyorsabb repülés érdekében. Még valószínűbbé teszi ezt az elméletet, hogy ha több keselyű együtt repül, gyakran elég egy példánynak így tennie, hogy láncreakciót indítson el. 

A rejtélyt egyébként ez sem oldotta meg teljesen, sokak szerint a mai napig is csak annyi biztos, hogy az eset megtörtént. Ez abból is jól látszik, hogy a húseső azóta is újra meg újra előkerül, és akadnak olyanok is, akik úgy gondolják, a húseső hossza miatt a keselyűs magyarázat sem áll meg a lábán. Mindenesetre a rántott csirkéje miatt világhírű Kentucky államnál jobb helyen nem is történhetett volna ilyesmi. Sőt, ott a Derült égből fasírt című film, amelyben szintén hús esik az égből - a 140 éves esetre pedig annyira bizarr az összes magyarázat, hogy simán beférne melléjük Flint Lockwood kajateremtő masinája is.