Sheryl Ruthven és pár tucat követője a 2000-es években azért költöztek Washington államból Tennessee fővárosába, Columbiába, hogy ott békében várhassák a világvégét, és közben minél több macskának nyújtsanak menedéket. Ez egy elég furcsa mondat volt, fejtsük ki bővebben.

A vallási vezető írásaiból és korábbi híveinek elbeszéléseiből azt derítette ki a Nashville Scene oknyomozó újságírója, hogy Ruthven szerint a macskák azok az isteni teremtmények, akik majd elviszik magukkal 144 000 hívő lelkét, ahogy az a Jelenések könyvében is meg van írva. A csoport macskák iránti lelkesedését jól mutatja, hogy ők működtetik az Éva Édenje (Eve's Eden) nevű macskamenhelyet, és még egy utánfutóra szerelt, légkondicionált macskajátszóterük is van, amelyben a leendő gazdiknak tartanak rendezvényeket.

A macskamánia azután indult be igazán, miután Ruthven macskája, Éva elpusztult. A nő ezt követően az egyiptomi hitvilágból emelte át az általa vezetett gyülekezet életébe azt a szokást, hogy a cicákat szentként tiszteljék, és mindenféle misztikus képességeket tulajdonított nekik. Meggyőződése volt, hogy a macskák egyik legfontosabb természetfeletti képessége, hogy az apokalipszis során megmentik majd az igaz hívők lelkét.

A cikkben a nő múltat felidéző követői karizmatikus vallási vezetőként beszéltek Ruthvenről, aki egykor isten szócsövének, Mária Magdolna reinkarnációjának állította be magát, és igyekezett rövid pórázon tartani híveit. Annyira meggyőző volt, hogy amikor a karácsony és a húsvét helyett a zsidó ünnepekre fókuszáltak, majd buddhista meditációval és tai chi gyakorlatokkal színesítették a vallási szokásaikat, hívei továbbra is vele maradtak.

Végül a belső ellentétek, a felszínre törő feszültség kissé szétzilálta a csoportot, és ezután költöztek el Tennessee államba, ahol senki sem ismerte a múltjukat. Néhány leleplező cikk megjelenése után azonban úgy döntöttek, bezárják az Éva Édenje weboldalát, és a Facebookról is törölték magukat. Nagy kár, mert a macskákról állítólag cuki videókat is megosztottak.

A szekta mára szinte teljesen elfogyott; ma már kifelé csak annyi látszik az egészből, hogy néhány lelkes önkéntes jót tesz az állatokkal. Ruthven, és akik vele maradtak, pedig azt állítják, hogy nincs is szó semmi másról, csak állatmentésről.