Ki volt a világtörténelem leggazdagabb embere?

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Rothschild, Rockefeller, a Fuggerek? Nem, nem és megint csak nem, fehér krőzusok helyett máshol kell keresgélni: a helyes megfejtés I. Musa Mansa, Mali dicsőséges uralkodója. A 14. századi afrikai király vagyonát bizonytalan becslések mai árfolyamon 400 milliárd dollárra teszik, amivel jó hatszor lenne vagyonosabb a mai leggazdagabbnál, a rongyos 60 milliárd fölött diszponáló Bill Gates-nél.

Az ilyen hangzatos történelmi vagyonvizsgálatokat persze érdemes kellő fenntartással kezelni, a számítások már csak azért is kétségesek, mert a vonatkozó történelmi források inkább csak allegóriákban és túlzó képekben szólnak gazdagságáról: aranyba öltöztetett rabszolgák, aranyportól roskadozó tevekaravánok, a világ távoli kincseivel felépített városok, és a nagy aranyrögök, amivel az ikonográfiai kánon a királyt állandóan ábrázolta. De hogy 700 év után is élénk az emléke I. Musa viszonylag konszolidált anyagi körülményeinek, az nem véletlen.

A mesés gazdagságnak szilárd alapjai voltak, az 1300-as években Mali adta a világ aranytermelésének a felét. A nyugat-afrikai birodalom jóval nagyobb volt a hasonló nevű mai országnál: a Niger belső deltájától egészen az Atlanti-óceán partjáig, a Szenegál folyó torkolatáig húzódott; a korabeli elbeszélők szerint nyolc hónapig tartott eljutni egyik végéből a másikig. Ebben persze benne volt a kötelező túlzás is, de az tény, hogy a több mint 1 millió négyzetkilométeres Mali a világ második legnagyobb kiterjedésű országa volt a késő-középkorban, csak a Mongol Birodalom előzte meg.

Létét közvetve az akkor szintén szárazabb klímának köszönhette: bár a mai elsivatagosodáshoz nem fogható a száhel akkori ökoszisztémája, a viszonylag kevesebb csapadék miatt nem volt annyi cecelégy, így pedig lehetett lovat tartani. A mande nyelvű birodalom határait leginkább a 10 ezer lovaskatona terjesztette ki, de a százezres félprofi hadseregnek többek között harci kenuflottája is volt.

Ne maradjon le semmiről!

Facebook

Virágzását azonban elsősorban a kereskedelemnek köszönhette az ország. Délről arany, északról ugyanannyira értékes só érkezett, és ment tovább a másik irányba, és a jól szervezett állam mindezt hatékonyan vámolta és adóztatta. A aranyrögökre állami monopólium vonatkozott, ezeket kevésbé értékes aranyporra váltották be - miközben egy nagyon egyenlőtlen társadalom jött létre, jelentős rabszolgasággal és rendkívül gazdag udvarral.

Musa Mansa (Mózes királyt is mondhatnánk, mandéül ugyanis a mansa császárt vagy királyok királyát jelent, a Musa pedig Mózes arab neve) előbb a birodalom második embere volt, innen lépett a trónra: elődje állítólag az Atlanti-óceán túloldalára akart áthajózni, azonban nem tért vissza.

Mini-TIL: Felfedezhették az afrikaiak Amerikát?

II. Abu Bakr királyról, a mi királyunk közvetlen elődjéről keveset tudni, de amit igen, az nagyon beindította a fantáziát, az ugyanis egy olyan transzatlanti útról szól, amibe akár Amerika felfedezését is bele lehet látni. Éppen Musa Mansa elbeszélésére hivatkozva egy arab történetíró, al-Umari írta le, hogy Mali uralkodója vagyonát arra áldozta, hogy megtudja, az óceánnak is van-e túlpartja, hasonlóan a nagy Niger folyóhoz. 200 hajós expedíciót indított, a flottából azonban hosszú-hosszú idő után egyetlen hajó tért csak vissza. Ennek a kapitánya állítólag arról beszélt, hogy a nyílt tengeren egy nagy sodrású folyamhoz jutottak, mely a többi hajót mind elsodorta. A király nem akart hinni neki, és immáron 2000 kenuval maga is kihajózott az ismeretlen Nyugat felé. „Ekkor láttuk őt utoljára, és mindazokat, akik vele tartottak” - mondta az elbeszélés szerint Musa király arról, hogy tűnt el elődje, és hogy került ő a trónra.

A történetet továbbgondolva afrikai történészek a kétezres években amellett érveltek, hogy a középkori flotta nem csak legenda, sőt, a királyi kenuk sikeresen meg is érkeztek a túlpartra, és a brazíliai Recifénél kötöttek ki. Ha ez így lenne, Kolumbusz előtt 200 évvel nyugat-afrikaiak fedezték volna fel az Újvilágot – a kutatók azonban inkább csak néhány bizonytalan szófejtésbe és legendába kapaszkodtak, a nemzetközi tudomány légből kapottnak találta a hipotézist.

Musa Mansa máig tartó legendáját 1325-ös mekkai zarándoklata alapozta meg. Az út ismertté tette a Szaharán túli király alakját és nevét Európában is, mindenekelőtt hihetetlen gazdasága, költekezése és bőkezű ajándékai miatt. A források szerint a király karavánja 60 ezer emberből állt, 12 ezer vele tartó rabszolgája perzsa selyembe öltöztetve, brokátokkal ékesítve vonult végig Észak-Afrikán, az uralkodó előtt haladó 500 szolga kezében 500 aranypálca volt.

Kairóban majdnem diplomáciai botrány lett abból, hogy a fekete király nem akart térdre ereszkedni a mameluk szultán előtt, de az utca népétől a tisztviselőkig boldog-boldogtalannak osztogatott kincsek és az aranypor megtette a hatását: al-Umari 12 évvel a látogatás után is arról írt, hogy Kairóban még mindig Musáról szólnak a dicsérő énekek. Annyi aranyat ajándékozott és költött el szuvenírekre Egyiptomban, hogy azzal rendesen szétinflálta a gazdaságot: a túlkínálat miatt még egy évtized után sem állt vissza a korábbi árfolyam, de a világ más részein is lehetett érezni a hatást az aranypiacon.

A zarándoklatról nem üres kézzel ment haza: arab tudósokat, filozófusokat, tisztviselőket és építészeket vitt magával Maliba. Felvirágoztatta az európai képzeletet évszázadokon át izgató Timbuktut, a városban 20 ezer fős egyetemet hozott létre, tüskés gúla formájú, vályogfalú Sankore mecsetének tervezésére a híres granadai építészt, Abu Ishaq as Sahilt kérte fel.

A híres mande trubadúrok, a griot-k mégsem foglalják gyakran Musa király nevét énekeikbe: inkább az állítólag az Oroszlánkirály sztoriját is ihlető birodalomalapító Sundiatáról regélnek, talán a világ leggazdagabb királya nekik túlságosan is szórta a pénzt. A mesés kincseket és töméntelen aranyat látó hajdani karavánútvonalakon pedig mostanában a szárazság felől maradék vagyonuk beáldozásával Európa felé induló szerencsepróbálók és klímamenekültek járnak leginkább.