A történelem során lejegyzett liszteladások közül a legdrágább zsák liszt rekordját egy Reuel Colt Gridley nevű fickó tartja, aki 1865-ben akkori áron 275 ezer dollárért adott el egy zsák lisztet. A dolog igazi különlegessége, hogy Gridley

• ugyanazt a zsák lisztet adta el,
• számolatlan alkalommal,
• egy éven át.

Mai árfolyamon számolva úgy négymillió dollárt, vagyis úgy 1,2 milliárd forintot keresett az üzleten, de a legérdekesebb az egészben, hogy egyetlen fillért sem nyert az ügyön. Ahhoz, hogy megértsük a dolgot, vissza kell ugranunk 1864-be, azon belül is a nevadai Austin városába.

Gridley a város polgármesteri székéért indult a választásokon (amúgy jól menő

vegyeskereskedése volt az ezüstbányák miatt virágzó városban), a demokraták jelöltjeként. Hogy legyen egy kis extra tét, ő és a republikánus jelölt megegyeztek, hogy a vesztes egy zsák lisztet cipel majd végig a város főutcáján, de nem ám csak úgy, hanem egy rezesbanda kíséretében. Gridley vesztett, és állta is a szavát: a 22,5 kilós liszteszsákkal a vállán gyalogolt el Austinből a szomszédos Clintonba, oldalán a fiával, aki az amerikai zászlót vitte, mögöttük pedig a John Brown’s Body című dalt játszotta a banda. (Mellékszál: a dal dallamát mi magyarok is ismerjük, a János bácsi a csatában kezdetű gyerekdal ugyanezt használja – hogy miért, azt egyszer talán egy másik posztban meg is írjuk.)

Szóval Gridley átsétált a másik városba, és egész komoly tömeg gyűlt össze a nem mindennapos látványosságra. Mivel a liszttel sem Gridley, sem a győztes jelölt Herrick nem akart kezdeni semmit, eldöntötték, hogy elárverezik, a bevételt pedig egy a polgárháborúban megsebesült katonák segítését célzó alapnak ajánlották fel. Komoly bevételre lehetett számítani, mert ahogy azt egy bizonyos Samuel Clemens, vagy ismertebb nevén Mark Twain egyik regényében megírta, a nevadaiaknak a jól termelő ezüstbányák miatt több pénzük volt, mint amit értelmesen el tudtak verni. A nyertes licitet egy molnár tette: 250 dollárt ajánlott fel. Amikor kérdezték, hogy mihez kezd a liszttel, azt mondta, hogy hát neki aztán baromira semmi szüksége rá, és Gridleynek adta, hogy adja el újra.

Kicsit komolyabban nekilátva a jótékonysági liszteszsák-árverésnek, az ezüstön meggazdagodott bányászok egymást felülmúlva dobták be az újabb és újabb liciteket, és ha volt is nyertes, az mindig újra felajánlotta eladásra a zsákot – a nap végére 5 ezer akkori dollárra, vagyis mai árfolyamon úgy 75 ezerre srófolva fel a világ legdrágább 22,5 kiló lisztjének árát.

Azonban a történetnek itt még koránt sincs vége. Először a környékbeli városok hívták meg Gridleyt magukhoz, hogy ők is újra és újra megvehessék jótékonyságból ugyanazt a zsák lisztet. Gridley körbehaknizta Kaliforniát, majd miután kifulladt a lendület nyugaton, kelet felé kezdett el a jótékonysági liszteszsákkal pénzt gyűjteni. Virginia Cityben megesett, hogy a végső összeg kevesebb lett, mint az előttük jótékonykodó Austinban, ezért a városlakók büszkeségből tartottak egy újabb árverést. Óriási tömeg gyűlt össze, és az első licitnél rögtön ezer dollárt ajánlott fel a Yellow Jacket nevű ezüstbányász vállalat igazgatója a Nemzeti Liszteszsákért.

Végül St. Louisban állt le a kampány, ahol aprósüteményt sütöttek az addigra 275 ezer dollárt összekalapozó lisztből, darabját egy dollárért adták, és természetesen ezt a bevételt is a katonák megsegítésére fordították.

A történet vége sajnos nem ilyen vidám. Gridley az összes megtakarítását a majdnem 25 ezer kilométeres jótékonysági kampányra költötte, és bár visszatért Austinba, az üzlete hamarosan tönkrement – ahogy a város maga is megszenvedte az ezüstláz végét. A világ legdrágább zsák lisztjének aktivistája 1868-ban Stocktonba költözött a nővéréhez, de sokat betegeskedett, és két évvel később, alig 41 évesen meg is halt.

Az amerikai emlékezetben Twain írásain kívül két emlékhely is megőrizte a jótékony férfit: boltjának múzeummá alakított változata ma is áll Austinban, illetve Stocktonban szobrot is állítottak neki, ami Gridleyt nem önmagában, hanem a legendás liszteszsák társaságában ábrázolja.