A mondák szerint Szemiramisz királynő építette fel Babilont, számos építészeti csodával, és a későbbi feljegyzések szerint 2180 és 2160 között egy gyalogosan járható alagút is épült a városban, ez kötötte össze az Eufrátesz folyó által kettészelt város két felét.

Egészen 1824-ig, a Temze alatti alagút megépítéséig nem készült hasonló alagút.

A Babilonról fennmaradt mondákat persze jóval a város létrejötte után írták le, és az alagútról először Diodorosz írt a Bibliotheca Historica című művében, időszámítás előtt 50-ben.

Szemiramisz királynő Babilonban egy négyzet alakú tározót építtetett, amelynek minden oldala 300 sztadion hosszú volt [sztadion: görög hosszmérték, körülbelül 185 méternek felel meg, futamokon használták, és ebből ered a mai stadion szavunk]. Égetett téglából és bitumenből építették, körülbelül tíz méteres volt a mélysége.

Miután ebbe átterelték a folyót, a királynő egy földalatti átjárót építtetett egyik palotájától a másikig. Az alagút égetett téglából készült, és a boltíves kamra mindkét felét forró bitumennel vonták be, amíg a vastagsága nem lett négy cubit [egy cubit körülbelül 48,16-57,30 centiméter]. Az átjáró oldalfala vastagsága húsz téglányi, magassága tizenkét téglányi volt, míg az átjáró szélessége 4,5 méter volt. Miután végeztek az építkezéssel, hét napon belül visszaeresztették az Eufrátesz folyót az eredeti medrébe.

Az uralkodói átjárót bronzkapukkal zárták le, és egészen a perzsák uralmáig használatban volt az alagút.