Az amerikai űrsiklóprogram kezdetét számos dátumhoz lehet kötni, annyi hivatalos, félhivatalos, fontos vagy kevésbé jelentős pont volt a történetében. A leghivatalosabb, az 1981-es első űrrepülés kerek évfordulója még odébb van, de van egy elég jelentős dolog, amiről sokan talán nem is tudnak, mégpedig az, hogy volt egy űrsikló, ami soha nem járt az űrben.

Az Enterprise már kezdettől fogva úgy készült, hogy elsősorban a légkörön belül maradva repül majd, és ha úgy alakul, talán felkészítik az űrbéli körülményekre, és visszatérés nehézségeire is. Ennek megfelelően hiányzott belőle szinte minden, ami ehhez a két dologhoz kellett, eleve nem voltak rajta olyan hajtóművek, melyekkel az űrbe juthatott volna, és a hőpajzsot sem építették fel rá. De akkor vajon miért költöttek dollármilliókat egy űrrepülőre, ami csak nevében volt az?

A geekek összefogtak, az elnök engedett

Mielőtt ezt megválaszolnánk, maradjunk picit a névnél. A hivatalosan Orbiter Vehicle 101-ként, vagyis 101-es keringő járműként lajstromozott gép eredetileg ugyanis más nevet kapott volna: az amerikai alkotmány tiszteletére Constitutionnek hívták volna. Azonban egy halom Star Trek-rajongó komoly nyomására az USA akkori elnöke, Gerald Ford utasította a NASA-t, hogy nevezzék át az űrsiklót, kapja meg a sorozatban is szereplő hajó nevét, az Enterprise-t. A NASA hajlott a dologra (a bemutatón pedig már a sorozat készítői és színészei közül sokan ott is voltak), már akkor sem mentek messzire, ha ingyen pr-sikerről volt szó. Az Enterprise-nak nem is ártott némi pozitív hírverés, hiszen, olyan űrhajóról volt szó, ami az űrnek még a közelébe sem jutott, sőt, repülései egy részét egy másik repülőhöz rögzítve végezte el.

Az első ilyen alkalom, aminek épp ma van a 40. évfordulója, 1977. január 18-án történt: egy különlegesen átalakított Boeing 747-es törzséhez csavarozták hozzá az Enterprise-t, hogy aztán együtt repüljenek kicsikét. További érdekesség, hogy a 2 óra 5 percig tartó, 462 km/órás sebességű repülés során igazából még csak nem is az Enterprise-t tesztelték, hanem magát az SCA-t, a Shuttle Carrier Aircraftet, magyarul az űrsiklók ide-oda szállítása céljából alaposan átalakított utasszállítót.

A Boeing 747-es szerepe óriási volt. Eleinte a tesztek során használták: a repülő és az űrsikló együtt ment fel, és együtt is jött le. Aztán már azt is kipróbálták, milyen, amikor mindezt úgy csinálják, hogy bekapcsolják az űrsikló rendszereit is, aztán pedig eljött a pillanat, hogy a két gép elváljon egymástól, és a repülő tégla becenevet kiérdemlő űrsikló saját erejéből jusson vissza a talajra. A Boeing 747-est (pontosabban a 747-eseket, mert kettő volt belőlük) később arra használták, hogy a küldetés végén leszálló űrsiklókat visszafuvarozzák a Kennedy Űrközpontba, ha a leszállás helye túl messze volt ahhoz, hogy a közúti szállítás szóba jöjjön.

De visszatérve az Enterprise-hoz, fontos elmondani, hogy attól még, hogy a gép sosem jutott az űrbe, komoly része volt abban, hogy az űrsiklóprogram létrejöjjön és működjön.

Máshogy volt fontos

Eleve, a tesztrepülések és a leszállások bizonyították, hogy a tervezőasztal és a valóság között nincs nagy eltérés, a gép a várt karakterisztikának megfelelően teljesít. Összesen öt siklás volt, az első három során még egy aerodinamikai jellemzőket javító borítás is volt a gép hátulján, amit aztán leszereltek, hogy a későbbi, ilyesmivel nem rendelkező űrsiklók tulajdonságaihoz közelebbi eredményeik legyenek. Az ötödik teszt volt az, ahol kiderült még egy, a pilóta tevékenységéhez köthető hiba, de az Enterprise története a leszállás után sem ért véget.

Az Enterprise szerepelt akkor is, amikor először állt össze a teljes űrsiklórendszer: az űrsikló, a külső üzemanyagtartály és a két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta. Természetesen repülésről szó sem volt, a négy elemet egy újabb teszthez építették össze. Arra voltak kíváncsiak, hogy bírják a tagok és úgy általában a teljes rendszer a rázkódást. A terheléses próbák során komoly erőhatásoknak tették ki az alkotóelemeket, és miután végeztek, még úgy volt, hogy az Enterprise-t visszaküldik Palmdale-be, a gyártó Rockwellnek, hogy a megfelelő átalakítások után a gép igazi űrküldetésekben is részt vehessen.

Azonban az Enterprise és a Columbia (a később elsőként küldetést teljesítő űrsikló) bemutatása közt eltelt időben túl sok változtatás történt az utóbbi javára, semmint a költségvetési határokon belül valódi űrhajót tudtak volna faragni az előbbiből. Főleg a törzs és a szárnyak változtak, így túl sok mindent kellett volna átalakítani; végül a NASA inkább egy, korábban a teszteknél használt törzs alapjait felhasználva építette meg az új gépet, ami később a Challenger nevet kapta.

A nyugdíjazás után szegény Enterprise-nak nem sok szerep jutott: 1979-ben visszavitték a Rockwellnek, de csak azért, hogy kiszereljenek belőle mindent, amit az igazi űrsiklókban használni terveztek. Jó 4 évnyi raktárban porosodás után még jutott neki egy kicsi a rivaldafényből: 1983-ban és 1984-ben nemzetközi turnén hordták körbe a meglehetősen lecsupaszított, de még csont és bőr formájában is bámulatos gépet. A turné után még jött egy, akkor utolsónak mondott űrkutatási szerep, az Enterprise-t használták arra, hogy megterheljenek egy korábban sosem használt indítóállást a Vandenberg légi bázison. Végül 1985. november 18-án az Enterprise végleg nyugdíjba vonult, Washingtonba szállították, és tárgyi emlékként a Smithsonian Alapítványnak ajándékozták.

Tragédia, hogy elővették

Az űrsiklók későbbi tragédiái az Enterprise-t is visszaidézték, ha csak epizódszerepekre is. A Challenger felrobbanása után szóba került, hogy talán mégis jobb lenne, ha a tesztsiklót faragnák át, de ezúttal sem lett ebből semmi, és inkább egy későbbi gyártású feleslegből építették meg a későbbi Endeavourt.

A Columbia tragédiája után az Enterprise újra komoly feladatot kapott. Repülni persze akkor sem tudott, de a szárny belépőéle pontosan ugyanolyan volt, mint amilyet az igazi gépeknél is használtak. A vizsgálók leszerelték hát azt a gépről, és arra lőtték rá a szigetelőhab-darabot. Az üvegszálas váz nem szakadt el, de komolyan megsérült. A Columbia megerősített szénszálas váza jóval gyengébb volt, így a vizsgálóbizottság már tudta, hogy jó irányban halad a nyomozás. (A perdöntő tesztnél már nem az Enterprise-ról leszerelt darabot használták, hanem a Discovery egyik paneljét – a kilőtt szigetelésdarab 41-szer 42,5 fél centis, tátongó lyukat ütött bele, ezzel ki is derült, mi okozta a tragédiát.)

Az Enterprise ma New Yorkban látható, az Intrepid anyahajón berendezett, főként katonai és űrkutatási emlékeket, harci repülőgépet őrző kiállítás külön fizetős látványosságaként. A gép csak kívülről tekinthető meg, de már a puszta mérete miatt is életre szóló élmény sétálgatni alatta. Érdekesség, hogy a korábban Washingtonban kiállított gépet 2012-ben szállították át New Yorkba, és hogy a történet a megfelelő keretet is megkapta: