A jól ismert legenda szerint időszámításunk előtt 2437-ben találta fel a teát Sen-nung teljesen véletlenül, miután a tealeveleket a szél fújta egy kanna forró vízbe. A következő néhány ezer évben nem is változott a teakészítés módja: forró vízbe áztatták a teafüvet, majd a kannából öntötték szét csészékbe.

A teafilter feltalálását Thomas Sullivanhez amerikai kereskedőhöz kötik (mi is megírtuk már rovatunkban az ő történetét), aki 1908-ban kezdte el így árulni a teát. De két Milwaukee-ban, Wisconsinban élő nő hét évvel megelőzte Sullivant és már 1901-ben benyújtottak egy szabadalmi kérelmet egy egészen különleges ötletre.

Tea-Leaf Holder, azaz teafűtartó volt a találmány neve, amely szinte ugyanolyan, mint a mai teafilterek. Roberta C. Lawsonnak és Mary Molarennek abból lett elege, hogy teát csak nagy mennyiségben tudtak készíteni. Felforraltak egy kanna vizet és megfelelő mennyiségű teafüvet tettek bele, aztán megittak annyit, amennyit meg tudtak, a többi pedig megmaradt, idővel kihűlt és elveszítette a frissességét – a két nőnek ebből lett elege.

Akkoriban nem főztek csupán egy csészényi teát, mert a teafű szabadon úszkált volna az apró edényekben. A megoldás mai szemmel egyszerűnek tűnik, mégis kellett valaki, aki először gondolt rá. A két nő pamutzsákocskába csomagolta a teafüvet, pont egy adagnyit, és azt forrázta le a csészében.

A szabadalmukat 1903. március 24-én jegyezték be. De Roberta C. Lawson és Mary Molaren nem tudta kihasználni a remek ötletet és nem ők gazdagodtak meg belőle. Nem sikerült piacra vezetni terméküket.

Ezután került a képbe Thomas Sullivan tea- és kávékereskedő, aki teljesen véletlenül és valószínűleg Lawsontól és Molarentől teljesen függetlenül találta fel a teafiltert. Sullivan apró selyemzacskókban kezdte el kiküldeni a teamintákat vásárlóinak, hogy felpörgesse a forgalmat.

A véletlen a történetben pedig a mód, ahogy a vásárlók felhasználták ezeket a teafiltereket. Ekkoriban ugyanis elterjedt a teatojás is - ebbe helyezték a teát, ezt tették a kannába. Sullivan vásárlói azonban egyszerűen selyemzacskóstul dobták a leveleket a forró vízbe, nem öntötték át a teatojásba. Nagyon hamar rájöttek arra, hogy az apró zacskókban éppen annyi a tea, hogy egy csészényit is lehet készíteni és utána nem kell kitakarítani a leveleket se a kannából, se a csészéből, se a tojásból. Pillanatok alatt nagyon népszerűek lettek Sullivan selyemzacskói.

De arra is hamar rájöttek, hogy a selymet nem pont erre találták ki, mert egyrészt hamar szétszakad, másrészt elég drága tömegesen gyártani. Sullivannek erre is volt megoldása, gézzel helyettesítette a selymet, és innentől kezdve nem volt megállás, a filteres tea elterjedt az Egyesült Államokban az angolok nagy bánatára, akik barbárságnak tartották ezt a módszert. Sokan a mai napig lenézik a filteres teát használókat.