Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba żwawi, niech im Pan Bóg błogosławi.

Elnézést, csak annyira jó barátaim a lengyelek, hogy néha teljesen elfeledkezek magamról, biztosan önnel is előfordult már. Tehát:

Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre

– szól a mindkét országban jól ismert mondás a legendás, még ha kicsit talán túlságosan is pátoszba mártogatott barátságról.

A történelmi összetartás még külön emléknapot is kapott: március 23-a mindkét országban hivatalosan a lengyel–magyar barátság napja. Ezt 2007-ben szavazta meg a lengyel és a magyar parlament, egy évvel azután, hogy Sólyom László és Lech Kaczynski akkori államfők Győrben felavatták az első köztéri Magyar-Lengyel Barátság Emlékművet. Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete pedig néhány napja egy kiállítás-megnyitón azt mondta, a két nemzet ezeréves barátsága talán példátlan a világtörténelemben.

Ápol s eltakar

Bár maga a versike csak később keletkezett, a történelmi barátság tényleg ezer évre nyúlik vissza, még ha természetesen viszály és szembenállás is tarkította bőven. Nézzük nagyon vázlatosan, mikor is barátkoztunk össze.

Mindkét államot nagyjából egy időben, az első ezredforduló környékén alapították, és a két kereszténységet felvevő, államalapító uralkodóház, az Árpád-ház és a Piaszt-dinasztia is jó viszonyt ápolt. Már ekkor, Géza fejedelem második feleségével elkezdődtek a lengyel-magyar uralkodói házasságok, amelyek végigkísérték az országegyesítésben, hatalmi konszolidációban és a függetlenség megőrzésében évszázadokig előszeretettel egymásra támaszkodó két állam korai történetét. Szent László például nemcsak lengyel anyától, de Lengyelországban is született.

A lengyelek és a magyarok kölcsönösen támogatták egymást az éppen aktuális ellenség, például a német-római császár vagy a cseh király ellen, vagy éppen az utódlási viszályokban álltak egyik vagy másik trónkövetelő mellé. Egy-egy vereség után pedig rutinszerűen kerestek menedéket egymás országában.

Az Árpád-ház kihalása után, az Anjou királyok idején is folytatódott a jó viszony, olyannyira, hogy ekkoriban torkollott a magyar-lengyel perszonálunióba, amely a nagy barátság egyik legfőbb történelmi alappillére. Már Károly Róbert és I. Ulászló szövetséget kötött, később a magyar király közvetített Ulászló fia, Kázmér és János cseh király békülésénél Visegrádon – ez az 1335-ös királytalálkozó ihlette a mai Visegrádi Együttműködést is. A jól bejáratott módon Károly Róbert is Lengyelországból házasodott, a három alkalomból rögtön kétszer is. A harmadikból, lengyel anyától született a fia, aki később Nagy Lajosként lett magyar király, majd később Lengyelország uralkodója is.

Károly Róbert és Kázmér 1339-ben állapodott meg – szintén Visegrádon – arról, hogy ha a lengyel király utód nélkül hal meg, a testvére, Erzsébet magyar királyné férje vagy fia a lengyel trónra is felülhet. Ahhoz, hogy ez valóban bekövetkezhessen, persze még egész sor diplomáciai manőverezés is szükségeltetett, de végül Kázmér halála után, 1370-ben az addigra Magyarországon már közel három évtizede uralkodó Nagy Lajosból egyúttal Ludwik Węgierski, vagyis Magyar Lajos lengyel király válhatott.

Balsors akiket régen tép

Lajos halála után lánya, Hedvig lengyel uralkodó lett, hozzá házasodott be Lengyelországba a litván Jagello-ház, amely később Magyarországnak is adott két nem túl népszerű királyt.

A török uralom alatt a barátság a lengyel királyok és az erdélyi fejedelmek között szövődött tovább, amit Báthory István fejedelem tetőzött be, amikor 1576-ban, a Jagellók kihalása után király nélkül maradt Lengyelországban őt választották uralkodóvá. Később a Habsburg uralom elől menekülő kurucok többek között megint Lengyelországban találhattak menedéket, Rákóczi is oda szökött a bécsújhelyi börtönéből, mielőtt hazatért, hogy a szabadságharc élére álljon.

Lengyelország 18. század végi feldarabolása után a magyarok továbbra is ahol tudták, támogatták az újraegyesítési törekvéseket. Az 1830-as felkelésnek a magyar reformnemesség gyűjtéseket szervezett, és katonai támogatásért is lobbiztak I. Ferenc királynál. A felkelés leverése után pedig menetrendszerűen megint ide menekültek a lengyelek a megtorlás elől. Cserébe az 1848-1849-es magyar szabadságharcban pedig a lengyelek vettek lelkesen részt Bem, Dembinski és Wysoczki vezetésével.

Az 1919-1921-es lengyel-szovjet háborúban Magyarország volt az egyetlen ország, amely segítséget: lőszert és fegyvereket ajánlott a lengyeleknek. A második világháborúban a két ország ellentétes oldalra került, de a magyarok az 1939-es lengyel összeomlás után, a német nyomás ellenére fogadták a lengyel menekülteket.

A 20. század közepére újra szinkronba került a két ország, az 1956-os események során előbb a magyarok tüntettek szolidaritásból a lengyelek mellett, aztán az ebből kirobbanó forradalommal vállaltak szolidaritást a lengyel tüntetők. A rendszerváltást, majd a NATO- és EU-csatlakozást pedig már egyszerre érte meg a két nemzet.

Polish-American, two good friends

A barátságot nyilvánvalóan politikai szükségszerűségek formálták, és amúgy történelmi távlatokban értendő, nem az egyes emberek szintjén. Mégis érdekes adalék a jelenre nézve, hogy a CBOS lengyel közvélemény-kutató cég minden évben felméri a lengyelek hozzáállását más nemzetekhez.

A legfrissebb, tavaly áprilisi jelentés [pdf] szerint a magyarok csak a hetedik legkedveltebb nép Lengyelországban: 45 százalék szimpatizál velünk, 30 közömbös, 17 nem szereti a magyart, 9 százaléknak pedig nincs rólunk véleménye. Megelőznek minket a csehek, az olaszok, a szlovákok, az angolok, a spanyolok, de még az amerikaiak is.