Az első amerikai űrállomás, az 1973-tól 1974-ig üzemben tartott Skylab egyik legfontosabb küldetése a huzamosabb ideig súlytalanság körülményei közt élő űrhajósok beható élettani vizsgálata volt. Az űrállomás első legénysége, Charles Conrad, Paul Weitz és Joseph Kerwin minden addiginál több időt, kicsivel több mint 28 napot töltött az űrben, és ez idő alatt a fizikai, kémiai kísérletek, földrajzi megfigyelések mellett orvosi, élettani vizsgálatok egész sorozatát is elvégezték – magukon. (A két rákövetkező küldetés ennél is tovább, 60 és 84 napig tartott.)

A Skylab előtt nem voltak hosszú, hetekig, hónapokig tartó űrrepülések, a Mercury, a Gemini és az Apollo küldetések csak napokig tartottak, így nem voltak alkalmasak az űrben töltött idő asztronauták szervezetére gyakorolt hatásának elmélyült elemzésére – arról nem is szólva, hogy a legfeljebb három személy szállítására alkalmas űrhajókon nem is nagyon volt hely komolyabb orvosi felszerelésnek, műszereknek. Ez a korlátozó tényező a jókora Skylab űrállomás Föld körüli pályára állításával gyakorlatilag megszűnt, és lehetővé vált az emberi test szív-és érrendszeri, mozgásszervi, hematológiai, egyensúlyi, emésztési és endokrin rendszer alapos mikrogravitációs vizsgálata.

Amikor űrhajósokról, illetve az űrhajóssá válás kritériumairól hallunk, kiemelkedő helyen szerepel a tökéletes egészségi állapot, és azon belül a fogazat épsége. Nem véletlenül, hiszen egy kiadós, csillapíthatatlan fogfájás kétségkívül bénítólag hatna bármely felkészült űrhajós teljesítményére, egy gyulladt fogíny vagy sajgó lyukas fog megfelelő kezelésére pedig vajmi kevés lehetőség adódik az űrben. A NASA kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetett az űrhajósok szájüregi egészségének kifogástalanságára, szigorú követelményeket támasztottak az űrrepülésre kijelölt asztronauták fogászati kezeléseivel szemben.

Michael D. Hodapp, aki 1994 és 2004 között a NASA egyik szerződéses fogorvosa volt, elmondta egy interjúban, hogy az űrhajóssá válás egyik lépcsője a teljes fogászati fogászati kivizsgálás, ami alapján három csoportba osztják a leendő asztronautákat. Az első osztályú űrhajósok fogazata remek egészségnek örvend, és várhatóan nem igényel egy éven belül semmiféle beavatkozást vagy újraértékelést. A másodosztályúak fogai olyan állapotúak, hogy várhatóan kezelés nélkül sem alakul ki rendkívüli helyzet 12 hónapon belül. A harmadosztályú űrhajósoknak lehet olyan fogelváltozásuk, ami megfelelő kezelés nélkül 12 hónapon belül sürgős fogászati beavatkozást igényel. Jelenleg minden NASA-űrhajósnak legalább másodosztályú szinten kell tartania fogai egészségét, és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) csak olyanok mehetnek, akik első osztályú szájegészségi állapotot tudnak felmutatni.

Érthető hát, hogy a Skylab fedélzetén elég komolyan foglalkoztak fogászati vizsgálatokkal is, megalapozva a jelenlegi szigorú szabályozást. Az űrhajósok által elvégzett szájegészségügyi vizsgálatok összefoglaló tanulmánya szerint a száj különféle súlyos fertőzések és betegségek forrása lehet, ezért mindhárom Skylab küldetés során végeztek különféle szájegészségi kutatásokat. Ezeket három csoportra lehet osztani: klinikai fogászati vizsgálatok, űrrepülés közbeni ellátásra való felkészülés és potenciális szájbetegségek azonosítása. Vizsgálták a szájüreg mikrobiológiai változásait és az űrrepülés közben termelődő nyál összetételét és mennyiségét is.

A Skylab orvosi moduljának fedélzetén egy húszrészes fogorvosi készlet is volt, amivel betömni vagy végső esetben kihúzni is lehetett volna bármely űrhajós fogát, és erre fel is készítették őket. Szerencsére egyikre sem került sor, így csak a rendszeres, megelőző fogászati szűrővizsgálatok elvégzéséhez használták a szett egyik-másik darabját. Mivel fogorvosi szék nem volt az űrállomáson, ezért a súlytalanság állapotát kihasználva a vizsgálatok alanyai fejjel lefelé lebegve tűrték, hogy a legénység tudományos feladatokkal foglalkozó tagjai a szájukban kutakodjanak. (Egyébként a Skylab első legénységéből Kerwin volt az első orvos a világon, aki űrhajóssá válva gyakorolhatta hivatását az űrben.)

Mindehhez természetesen hozzátartozik, hogy az űrhajósok küldetés közben is kötelesek vigyázni fogaik épségére, egészségére. A fogkefe már a Gemini-küldetések idején is az űrhajós alapfelszerelés részét képezte, a Holdra utazó űrhajósok pedig fogselymet, emészthető fogkrémet és antibiotikumot is kaptak. A Skylab már említett felszerelésében pedig foghúzó fogó és fogtömőkészlet is helyet kapott, és ezek azóta megtalálhatók az ISS egészségügyi részlegében.

A NASA történetében eddig nem volt példa arra, hogy fogászati szükséghelyzet lépett volna fel, ezt azonban az oroszok már nem mondhatják el magukról: 1978-ban Jurij Romanenko a Szaljut-6 űrállomáson töltött három hónapja végén két hétig szenvedett olyan fogszuvasodástól, amit nem tudtak helyben ellátni, és kidolgozott helyzetkezelési elveik sem voltak ilyen esetre. A földi irányítás csak meleg vizes öblögetést és melegen tartást tudott javasolni, így a küldetés végére már az élő ideg lüktetett a kozmonauta szájában, szinte teljesen képtelenné téve őt feladatai elvégzésére.

Hodapp szerint a fizikai behatásból adódó fogsérüléseken túl (előfordulhatnak ilyenek is a súlytalanság állapotában, amikor nehéz, nagy tehetetlenségi nyomatékú tárgyakat mozgatnak az űrhajósok) leginkább egy gyulladásos ínybetegség, tályog, rejtett szuvasodás, foggyökérgyulladás okozhat gondot a leglelkiismeretesebb fogászati ellenőrzés mellett is. Ezek kezelésére jórészt fel van készülve a mindenkori ISS legénység két tagja, de persze a súlytalanság állapotában történő foghúzást – ami az egyik legextrémebb kimenetele lehet egy váratlan fogproblémának – nincs olyan űrhajós, aki valaha át szeretné élni. Leginkább azért, mert az érvényes vészhelyzeti protokoll szerint olyan sérülésnek számít, amit csak a Földön lehet megfelelően ellátni, azaz a fogfájós űrhajóst a legrövidebb időn belül evakuálni kell az űrállomásról. Ez pedig senki űrhajós vágyálmai közt nem szerepel.